Hirdetés

Úrnapja, az Oltáriszentség ünnepe: Visszafogottabb búcsú

HN-információ
A hagyományok szerint a székelyudvarhelyi főesperesi kerület búcsúja a szabadtéri szentmisével, a négy égtáj irányába felállított oltárokkal és a körmenettel zajlott idén is, azzal a különbséggel, hogy elmaradtak azok az ünnepélyes külsőségek, amelyeket a rendszerváltás utáni időkben megszokhattunk. Idén sem kerülhetett sor a Márton Áron térre tervezett szertartásra. Szerényebb külsőségek mellett, a Szent Miklós-hegyi temetőben ünnepelt a hívek pár száz fős serege. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka, Ft. Mátyás Károly főesperes beszédében az úrnapi ünnep fontosságát hangsúlyozta. Felidézte az ünnep történetét is. A főesperes hangot adott abbéli reményének, hogy lesznek felszabadult ünnepeink, „hiszen az Oltáriszentség velünk, bennünk és általunk él”. – Amikor összegyűlünk mi, a keresztény közösség tagjai a kenyér és a bor színében Krisztust ünnepelve, befele forduljunk, legbelső lényegünk felé vessünk egy-egy pillantást. Ezúttal is a jövő megnyíló reményéért is imádkozva – tette hozzá.

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!