Néhányan ülünk csak a vonaton, amikor kigördül a gyergyószentmiklósi állomásról. Péntek van, Moldva és Havasalföld egyesülésének évfordulója, a románság nemzeti ünnepe. Csak arról jutott eszembe, hogy nem jött a postás. Hát akkor nem lesz olvasás, ha már könyvet nem tettem a táskába, döntöttem el a postaládánál. A vonaton a tájban gyönyörködtem, mellettem egy férfi számrejtvényt fejtett. Hallgattunk. Domokostól egyre jobban fogytak az ülőhelyek. A hozzánk beülő négy arról mesélt, hogy bizonyos Mária még a vonatot is megátkozta: „Romolna el a mozdony, akadna el valahol, mert ünnepnap, mégis dolgozni kellene. Hát ő bizony nem utazik ma Szeredába, ott forduljon fel minden!” – Ha nem jön, hát üljön veszteg, de ne átkozódjék! – zárta le a témát egyik asszony. Aztán egymást nyugtatták, hogy ha menni kell, hát menni kell. Román ünnepkor is. Egyik ilyen ünneppel kapcsolatos esetét meséli a velem szemben ülő: – A munkásgárdával örökké vonulgatni kellett ünnepekkor. Egyik alkalommal, a barátnőmmel szépen eldugtuk a puskákat egy bokorba, s azzal el mi is, ünnepelni. Igen ám, de a tiszt megtalálta a fegyvereket, s aztán bőghettünk, úgy reánk ijesztett, hogy milyen katona az, aki a háborúban eldugja a puskáját, ami az ellenség kezére is kerülhet? A szemén is látszik, hogy tréfáért nem szokott a szomszédba járni. Ez nemsokára ki is derült, mert ritka esetről meséltek. Egy asszonyról, aki egy napon temette el az urát és a leányának az apját. – Szegény, csak egyszer hált vele. Aztán a férfi nem hagyta ott a feleségét. Gyermekkel nem lehet embert fogni – summázta, majd mosolyogva jegyezte meg, hogy az emlegetett végül is igazán szerencsés fehérnép, hiszen ritkán esik meg, hogy az urát délelőtt, a szeretőjét délután temesse el az ember. Másiktól, a közvilágítással kapcsolatos dolgok jó ismerőjétől, azt is megtudhattuk, hogy „príma lett az utcai világítás, szinte aludni se lehet tőle”. – Ne törődjetek, folytatják a munkát, hozzátok is elérnek. Történet történetre. – Bekamerázták a boltot is. Vége a hitelnek, mert a kamera most már mindent felvesz, aztán voltak olyanok, akik visszaéltek a bizalommal, s a kár a füzetben maradt, illetve azé lett, aki jószívű volt, mert tudjátok-e, olyan is felejtette el a tartozást, akiről soha nem gondoltam volna. – Jó az a hitel – nézett fel a rejtvényfejtő. – Mindig is volt. Már akinek. Megtörtént az is, hogy egyik öreg átment a szomszéd faluba, hitelre vásárolni valamit. Az ottani elárusító azzal utasította el, hogy nem hitelez, mert nem ismeri a bácsit. Hazament, ott is próbálkozott. Ott meg azzal fizették ki, hogy magának nem adok hitelbe, mert ismerem… – Lehet hitelezni továbbra is, de a tulaj megmondta, hogy az elárusító csak a saját zsebére hitelezhet – toldotta meg az ajtónál ülő, közben sorra vette el a két lejt taxira, amivel a munkahelyig utaznak. – Lássátok-e, mit is csinálnánk otthon? Itt meg milyen jól telt az idő – mondja egyikük a folyosóra lépve. Ez a Mária az ünnepével… Igaz ellenben, hogy ilyenkor dupla fizetés járna… Kacagva mentek a taxik felé. Ünnepi felszabadultan.

Bajna György