Újra életre kel a múlt

Kovács Andrea
Újra életre kel a múlt
Júniusban is jó hangulatban telt az első családi nap. Élő hagyomány Bakalján Fotó: Folk Csűr Egyesület/Tódor Róbert/archív

Faragott, festett örökség címmel tart családi napot a Folk Csűr Egyesület a csíkszentkirályi Bakalján, a Folk Csűrben hétfőn és kedden. Az esemény célja, hogy közelebb hozza a hagyományos népi kultúrát a ma emberéhez, és közösségi élménnyé formálja a hagyományőrzést.

A júniusban zajló első családi nap nagy sikert aratott, ez a pozitív fogadtatás ösztönözte arra az egyesület tagjait, hogy másodszorra is tető alá hozzák a rendezvényt, így biztosítva lehetőséget azoknak is, akik a korábbi alkalomról lemaradtak.

A kétnapos esemény több egyszerű kézműves-foglalkozások sorozatánál: olyan közösségi kezdeményezésről van szó, ahol a családok aktív részeseivé válhatnak a kulturális örökség megélésének és továbbadásának. Az érdeklődőknek lehetőségük nyílik kipróbálni a bútorfestést, a Bugri fajátékokat, valamint néptánc- és népdaltanulás is a program része. Az eseményt meglepetéskoncert és hangulatos táncház zárja.

A rendezvény valamennyi korosztály számára nyitott, a Faragott, festett örökség – II. családi nap Csíkszentkirály Község Önkormányzata és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával valósul meg.

Újra életre kel a múlt
Másodszor is megszervezi a családi napot Bakalján a Folk Csűr Egyesület. Faragott, festett örökség


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!