Hirdetés

Újdonságok Zeteváralján

HN-információ
Új közösségi tér készül Ze­te­váralján, megújult a kultúrotthon és gyönyörű székely kapu került a bejárathoz. És ez még nem minden: hamarosan Jókai Mór mellszobra díszíti majd az iskola előtti teret. A Hargita lábánál elterülő kis faluban látványos a fejlődés. [caption id="attachment_28113" align="aligncenter" width="620"]Székely kapu a kultúrotthon előtt. Helyi mester alkotása Fotó: Asztalos Ágnes Székely kapu a kultúrotthon előtt. Helyi mester alkotása Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] Az Udvarhelyszékről a Gyer­­gyói-medencébe át­vivő1 38-as megyei út men­tén fekvő, Zetelaka községhez tartozó Zeteváraljának eddig nem igazán volt központja, talán az ivói út elágazásánál elterülő térség tűnt leginkább annak. A községközpont ezen a helyzeten kívánt változtatni, miután tavaly, az útelágazásnál, az Ivó pataka mellett sikerült megvásárolnia két, összesen 11 áras parcellát, amelyet kipucoltak és leköveztek, így alkalmassá vált parkolásra, búcsús kirakodóvásárra vagy más rendezvények megszervezésére is. Nagy Attila, Zetelaka község polgármestere elmondta, hogy a jövőben egy jól átgondolt rendezéssel több közösségi funkciót is ellátó közösségi tér, központ válhat ebből a helyből, köztéri bútorokat helyeznek majd el, és fákat is ültetnek. A patak túlpartján lévő régi kultúrotthon felújítása négy éve kezdődött, a munkával apránként haladtak. Most végre sikerült egy nagyobb összeget – mintegy 24 ezer lejt – elkülöníteni a célra: ebből az átalakítást is befejezhetik. Nagyobbrészt a helyi önkormányzat saját forrásaiból származott a pénz, de nagyon sok segítség érkezett a megyei önkormányzat kaláka-programján keresztül is. – A tetőzet teljesen megújult, újraszigetelték az épületet, új lépcsőket készítettek, kívül-belül újrafestették, kicserélték a villanyhálózatot és a világítótesteket, modern mellékhelyiségeket alakítottak ki – sorolta lapunknak Nagy Attila, a község polgármestere. Az udvart lekövezték, a bejárathoz pedig egy helyi mester műhelyéből kikerült nagy méretű székely kaput állítottak fel. – Szabó Gábor az egyik legautentikusabb módon dolgozó kapufaragó mester – hívta fel a figyelmet a községvezető. Az épület hátsó részében a Jókai Mórról elnevezett I–VIII. osztályos általános iskola működik. A névadónak hamarosan szobra is lesz, a község egyik testvértelepülése, Balatonfenyves adományozza a fából készült mellszobrot, amelynek a talapzata már készül. A köztéri alkotás a 80 éves Tapolczai Sándor magyarországi képzőművész munkája – tudtuk meg a polgármestertől. A tervek szerint a közösségi épületeknek helyet adó és a patakon túli új teret egybenyitnák, így egy igazi faluközpont alakulna ki Zeteváralján. Nagy Attila elárulta: az iskola és kultúrotthon épülete előtti teret egy szép gyaloghíddal kötik majd össze a túloldalon elhelyezkedő közösségi térrel. Az Ivó pataka és a Nagy-Küküllő összefolyásánál található szép fekvésű falu katolikus temploma is nemrég újult meg, a tetőzetet átépítették, megmagasították, modern fűtésrendszert szereltek és új orgonát építettek. Az istenháza védőszentje munkás Szent József. Az ő napján, a falu búcsúünnepén, május elsején, vasárnap délben tartják az avatóünnepséget – tudatta Mátyás Gábor plébános. Azon a napon a lakosok és a hazatérő elszármazottak birtokba is vehetik az új közösségi tereket. [box type="shadow" ]Zetelakát is az öt legszebb erdélyi falu közé sorolták Zetelaka az öt legszebb erdélyi falu egyike – legalábbis a Travel to Transyilvania honlap szerint. „A magyar határtól alig egy lépésre terül el a csodás vidékeket rejtő Erdély, mely történelmileg és néprajzilag is nagy jelentőséggel bír számunkra. Így mielőtt külföldi nyaralásban gondolkodnánk, érdemes meglátogatni ezeket a gyönyörű falvakat, melyek visszarepítenek az időben és segítenek megismerni gyökereinket, hagyományainkat és kultúránkat” – olvasható a magyarországi portálon. Az utazási honlap a legszebb erdélyi falvak közé Zetelaka mellett a Bihar megyei Vársonkolyost, a Kolozs megyei Jósikafalvát, a Kovászna megyei Kommandót és a Fehér megyei Torockót sorolta. Nagy Attila, Zetelaka polgármestere meglepődött a hír hallatán, de örvend is neki. Mint mondta, a községben valóban fellendülőben a turizmus, a vendéglátással foglalkozók már jelezték, hogy nagyon sok a szállásfoglalás, tehát e szempontból úgy véli, jó évnek néznek elébe. – Biztonságos vidék vagyunk, és igyekszünk minél több helyen népszerűsíteni a községet, a látnivalókat. Talán ennek is köszönhető, hogy egyre többen ismernek, és egyre többen keresnek fel bennünket – fogalmazott a polgármester.[/box] Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!