Hirdetés

Új kazánt adtak át Gyergyócsomafalván

HN-információ
Megyei támogatásból vásároltak új kazánt Gyergyó­cso­ma­falván, a fűtőeszköz átadóünnepségét tegnap tartották. Az eseményen a helyi és megyei elöljárók az összefogás fontosságát hangsúlyozták, mondván, hinni kell a közös munka eredményességében, a hit mellett azonban lendület is szükséges. Tavaly november óta üzemel az új kazán Gyergyó­csomafalván, a létrehozás, valamint a felszerelés is a kazángyártó Rozmaring Kft. munkáját dicséri, az átadóünnepségen a cég ügyvezetője, Székely Zsolt is jelen volt. A beruházás összértéke 244 000 lej, az összeget teljes egészében Hargita Megye Tanácsa biztosította. Márton László Szilárd, Gyer­gyó­csomafalva polgármestere elmondása szerint több szempontból is fontos megvalósításról beszélünk: az iskolák, a sportcsarnok, a kultúr- otthon, a polgármesteri hivatal, a turisztikai központ, a rendőrség, valamint a sportszálló is innen kapja már a meleget. – Tavaly kértük a megyei önkormányzat segítségét, hogy a régi kazánt, amelyet már hatóságilag sem tudtunk engedélyeztetni, kicserélhessük – mondta Márton László Szilárd, hozzáfűzve: egyre több épületet kellett fűteni, ami meghaladta a régi kazán teljesítőképessé- gét. A településvezető mindemellett Jánosi-Borsos Attila alpolgármester hozzáállását is kiemelte. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Barti Tihamér alelnök is a közös munka fontosságát hangsúlyozta. Rámutattak: a megyei önkormányzatnál hisznek a közös megvalósításokban, csupán az igények megfogalmazására és a szükséges eszközök megtalálására van szükség. Borboly elmondása szerint példaértékű, hogy a kazánt a megyében gyártották, ugyanakkor helyben előállított tüzelőanyaggal üzemeltetik. – Fontos, hogy a kazán által fűtött intézményeket használják, hisz közösségi terek nélkül nem lehet közösségről beszélni – tette hozzá a megyeelnök, mondandóját pedig Bege Károly megyei tanácsos is megerősítette. Az átadóünnepség Ferencz Antal plébános áldásával, valamint Csata Ágnes és Csata Gyöngyvér énekével zárult, akik egy-egy népdalt adtak elő a jelenlévőknek. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!