Hirdetés

Új iskolaépületet adtak át

HN-információ
Ünnepélyes külsőségek közepette adták át tegnap Csíkmadarason a Kiss Ferenc Általános Iskola új, korszerűen felszerelt épületét. Péter Dávid, a község alpolgármestere elmondta: nagy szükség volt arra, hogy új ingatlanba tudjon költözni az iskola, a régi épületben ugyanis nem voltak megfelelők a körülmények. [caption id="attachment_87387" align="aligncenter" width="1000"] Látványos gyerekműsor. Megadták a módját az iskolaavatásnak Fotók: László F. Csaba[/caption] Péter Dávid elmondta: a helyi önkormányzat még 2005-ben döntött arról, hogy megépíti az új iskolaépületet. A terv 2007-ben el is készült, de akkor még hiába pályáztak támogatásért az országos vidékfejlesztési programnál. Ezért saját forrásokból kezdtek hozzá az építkezéshez, a megyei önkormányzat segítségével az alapokat meg is öntötték. Ekkor azonban pénz hiányában leálltak a munkálatok, csak jóval később, a Regionális Operatív Programnál pályáztak sikerrel uniós forrásokra, a közbeszerzésen nyertes kivitelezőnek pedig hat hónap állt rendelkezésére, hogy befejezze a munkát. A 350 négyzetméter alapterületű ingatlan elkészült, aztán LEADER-alapokból sikerült hozzá beszerezni a megfelelő bútorzatot és a korszerű tanfelszereléseket is. Az alpolgármester megjegyezte: uniós források nélkül nem tudna a térség fejlődni. Bíró Éva, az iskola igazgatója ugyanakkor úgy fogalmazott: az iskolának alapvető feladata lépést tartani a fejlődéssel. Hozzáfűzte: az iskola érték- és kultúrateremtő intézmény, nem csupán oktatást szolgáltató központ. Ördög Imre korábbi iskolaigazgató ugyanakkor úgy vélte: az önkormányzat bölcs döntést hozott akkor, amikor néhány kilométernyi aszfaltozás helyett inkább az iskolaépítést választotta. – A jó iskola nem taposómalom, hanem főleg nevel – mondta. Hozzáfűzte: szilárd identitástudatot kell adni, mert máshol ezt a gyerekek már nem kapják meg. Glodeanu Cristinel-Fănel helyettes főtanfelügyelő elégedettségét fejezte ki, hogy olyan iskola épült, amelyet megfelelően fel is szereltek. Ioan Hîrb, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) Hargita megyei igazgatója ugyanakkor arról számolt be, hogy az ügynökség csíkszeredai területi irodájánál összesen 715 projektet tartanak nyilván mintegy 178 millió euró értékben. A LEADER-programnál 205 pályázatot kezelnek, 70 százalékukat már el is bírálták. Ugyanakkor elismerőn jegyezte meg, hogy az ügynökség tájékoztató körútján Csíkmadarason tapasztalták a legnagyobb érdeklődést. Az eseményen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is elismerően szólt az új iskola felépítéséről, ugyanakkor szóvá tette, hogy saját felmérésük szerint a Csíki-medencében a lakosság 48 százaléka nincs tisztában azzal, hogy a térségben mennyi beruházás történik uniós forrásokból. Az ünnepséget a csíkmadarasi iskolában tanuló gyerekek látványos műsora zárta. Kiss Előd-Gergely


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!