Új helyen szolgálják Istent és a híveket
Kedden, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén közzétette a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az augusztus elsejétől érvénybe lépő személyi változásokról szóló értesítését. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a 2021./VII. számú körlevelében kiemeli, hogy a papok helyezésénél figyelembe kell venni a hívek jogait és a pap személyiségét, képesítését, párosítva tehetségét egy adott helyzet valódi szükségleteivel. A frissen pappá szentelt újmisések is megkapták kinevezésüket. Egy hónap múlva Hargita megye több településén is új plébános vezeti majd az egyházközséget.
A papot Isten népe szolgálatára szentelik. Ezért ő a részegyház életéről is gondoskodik, ami elsősorban a szeretet tetteiben nyilvánul meg. A pap a közösségért imádkozik, tanul, dolgozik és áldozza fel magát. „Állandó missziós állapotra törekszik”, azaz engedelmeskedik annak az indíttatásnak, hogy kilép saját kényelméből, megvan benne az a bátorság, hogy elmenjen az összes perifériára Krisztus evangéliumát hirdetni (EG 20,25). Minden papnak alá kell rendelnie személyes érdekeit és terveit a nép lelkipásztori szükségleteinek és az egyház küldetésének – olvasható az érsekség honlapján.
Érvényesíteni szeretnék a Zsinati Könyv azon rendelkezését, amely szerint minden pap legalább öt évet szórványhelyen is működik. A nem szórványplébániák esetében 15 évi szolgálat után a plébánosnak ki kell nyilvánítania szándékát a főpásztornak, hogy más egyházközség vezetését is vállalná (Zsinati Könyv 118, 119).
Az állam által megszabott nyugdíjkorhatár elérése a plébános számára nem jelenti a szolgálat végét, hiszen az Egyházi Törvénykönyv a 75. életévét betöltött plébánost szólítja fel, hogy szíveskedjék hivataláról való lemondását benyújtani a megyéspüspöknek, aki dönt annak elfogadásáról vagy elhalasztásáról.
Augusztus elsejétől az alábbi Hargita megyei települések plébániáin lesznek személyi változások:
Újmisések és segédlelkészek
Kedden, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén Kovács Gergely érsek pappá szentelt a gyulafehérvári székesegyházban négy diakónust. Közülük ketten Hargita megyei településre kaptak segédlelkészi kinevezést. Küsmődi Csongor-Ignác újmisésnek a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia, László Zsolt újmisésnek pedig a zetelaki plébánia az első szolgálati helye. Az egyházmegye főpásztora Benedek Róbert-Károlyt, a brassói bolonyai plébánia segédlelkészét felmentette eddigi beosztásából és kinevezte a csíkszentdomokosi plébánia segédlelkészének. Pasca Szilárd csíkszentdomokosi segédlelkészt pedig felmentette eddigi beosztásából és kinevezte a gyergyószentmiklósi Szent István-plébániára segédlelkésznek. Fülöp Zsombor, a brassói Szent Péter és Pál-plébánia segédlelkésze a továbbiakban szintén Gyergyószentmiklóson, a Szent Miklós-plébánián végzi segédlelkészi teendőit. Kovács Gergely érsek a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia segédlelkészét, Mihály Andrást kinevezte a csíkszentgyörgyi plébániára segédlelkésznek.
Plébánosok, lelkészek
Kovács Károlyt, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia eddigi segédlelkészét csíkdánfalvi plébánosnak nevezte ki az érsek. Farkas Alajost, a kézdivásárhelyi kantai plébánia segédlelkészét felmentette eddigi beosztásából és kinevezte csíkszentléleki plébánosnak. Fülöp László miklósvári plébánost felmentette eddigi beosztásából és kinevezte nagykászoni plébánosnak. Gál Hunort, a gyergyószentmiklósi örmény plébánia ellátását megtartva, felmentette a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia kisegítő lelkészi beosztásából és kinevezte a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József-plébánia plébánosává. Korom Imrét, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József-plébánia plébánosát felmentette eddigi beosztásából és kinevezte vajdahunyadi plébánosnak. Szabó Ákos vajdahunyadi lelkészt felmentette eddigi beosztásából és Marosfő plébániai kormányzójává nevezte ki. Borka Ernő marosfői plébánost felmentette eddigi beosztásából és kinevezte gyergyóalfalvi plébánosnak. Jenei János gyergyóalfalvi plébánost felmentette eddigi beosztásából és kinevezte csíkmenasági plébánosnak. Dávid Györgyöt, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia plébánosát felmentette eddigi beosztásából és a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia plébánosává, valamint a gyergyói kerület főesperesévé nevezte ki. Bartos Károly kézdisárfalvi plébánost felmentette eddigi beosztásából és kinevezte Gyergyócsomafalva plébánosának. Táncos Levente dicsőszentmártoni plébánost felmentette eddigi beosztásából és kinevezte Küküllőkeményfalva plébánosának.
Nyugdíjba vonulnak
Nyugdíjba vonul az egyházmegye több plébánosa, akiknek Kovács Gergely érsek megköszönte az áldozatos munkát, illetve jó egészséget és hosszú nyugdíjaséveket kívánt. A főpásztor Ambrus Vilmos marosludasi plébánost és aranyos-tordai főesperest, Bara Ferenc csíkdánfalvi plébánost, Fórika János küküllőkeményfalvi plébánost, Sándor Dénes bordosi plébánost, Szabó Lajost, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia plébánosát és Vass Zoltán-István nagykászoni plébánost mentette fel a papi szolgálat alól.
HN-információ

