Hirdetés

Új családtámogatási rendszert javasol az RMDSZ

HN-információ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új családtámogatási rendszert dolgoz ki és terjeszt legkésőbb az év végéig a kormánykoalíció elé. Ennek az új támogatási rendszernek a középpontjában a családok állnak, a cél az, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet – jelentette ki csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese. A közösségi oldalon közzétett videóban a kormányfőhelyettes kifejtette, hogy a jelenlegi családtámogatási rendszer elavult, és nem ösztönzi a családokat arra, hogy több gyereket vállaljanak. Felidézte, hogy 1990-ben Romániában még 315 ezer gyerek született, 30 évvel később, 2020-ban már csak 178 ezer. A politikus elmondta: ha Románia nem változtat a családtámogatási rendszerén, 2040-re 15-16 millióra csökken az ország lakossága. Közölte, hogy a kiskorú gyermek után járó családi pótlék (gyereknevelési támogatás) január 1-jétől 20 százalékkal fog nőni, erről a kormány várhatóan a következő héten fogad el jogszabályt. Emellett az RMDSZ több javaslatot fogalmaz meg koalíciós partnereinek, amelyekkel elsősorban a lakásépítést akarják elősegíteni. A javaslatoknak két fő összetevőjük lesz. Az egyik a vissza nem térítendő támogatás, amely a gyerekek számától függ, a másik a kamatmentes kölcsön. Ez utóbbiról Kelemen Hunor elmondta, hogy egy gyerek esetében kamatmentes kölcsönt javasolnak, két gyerek esetében a kölcsönt csak 70 százalékban kell visszafizetnie a családnak, míg három vagy több gyermek esetében 50 százalékát. Az RMDSZ azt szeretné, hogy minimum öt éven át lehessen igényelni ezt a kölcsönt, de amennyiben a költségvetés lehetővé teszi, lehessen meghosszabbítani tíz évre. A családtámogatási politika másik fontos eleme a bölcsődeépítési program, amelyet a román kormány már elindított. Kelemen Hunor elmondta: a cél az, hogy falun és kisvárosokban is legyenek bölcsődék, ezek működési költségének jelentős részét pedig le kell venni az önkormányzatok válláról. Emellett javasolják, hogy a családok kapjanak üdülési utalványokat, a nagyszülők pedig megkaphassák a gyermekgondozási díjat, amikor a szülők visszatérnek dolgozni. Emellett javasolják, hogy első lépésben negyedik osztályig minden gyerek kapjon az iskolában meleg ebédet, amit ha beválik, kiterjesztenének nyolcadik osztályig. Az RMDSZ javasolja még, hogy a személyi jövedelemadót csökkentsék a gyereklétszám függvényében, így a jelenlegi 10 százalékos személyi jövedelemadó helyett 8 százalékot fizessenek az egy gyereket nevelő szülők, 4 százalékot a kétgyerekes szülők, a három vagy több gyereket nevelő szülők pedig nem fizetnének egyáltalán személyi jövedelemadót. A politikus közölte, hogy ez a kedvezmény csökkentené az önkormányzatok jövedelmét, de a kormány kompenzálhatja az így kieső bevételeiket. „Ha 2023-tól sikerül életbe léptetni ezt az új rendszert, akkor a gyereknevelési kedv nőni fog, tíz év alatt már látni lehet az eredményeit” – mondta Kelemen Hunor.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!