Hirdetés

Ügyészségi vizsgálatot kértek a kiskorúakat beszervező szekusok ügyében

HN-információ
A katonai ügyészségtől kért bűnvádi kivizsgálást a Securitate Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) a kiskorúakat beszervező, az egykori Securitaténál, illetve Milíciánál dolgozó volt tisztek ügyében – közölte honlapján csütörtökön az átvilágítási testület. A CNSAS szerint elévülhetetlen emberiesség elleni bűncselekményeket követtek el azok a szekusok és milicisták, akik - főleg a kommunista diktatúra utolsó két évtizedében - több ezer 18 év alatti diákot kényszerítettek arra, hogy környezetükről jelentsenek. A CNSAS átadta a legfőbb ügyészség katonai részlegének a kiskorúakat beszervező tisztekről levéltárakban talált bizonyítékokat: egyelőre a Securitate 43 volt tiszt levéltári anyagait juttatta el, akik 696 iskolás diákot kényszerített besúgásra a kommunizmus első éveiben. A közlemény azzal indokolja az ügy nyilvánosság elé tárását és a bűnvádi elszámoltatás szükségességét, hogy sokakat érintő, rendszerszintű visszaélésekről van szó, amelyeket olyan állami szervek követtek el, amelyeknek törvényi kötelességük lett volna az alkotmány és a polgári jogok védelme. Csendes László, a CNSAS tagja és egykori elnöke a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta: nem minden megyéből kerültek elő az iratok, de így is már több száz, kiskorúakat beszervező szekust azonosítottak, áldozataik száma pedig több ezerre, akár tízezres nagyságrendűre becsülhető. „A jövőt mérgezték meg a szekusok annak idején” – mondta Csendes László, arra utalva, hogy az akkori gyermekeknek ma 40-50 éves, adott esetben felelős pozíciót betöltő felnőttekként kell lelkiismeretük vagy akár a nyilvánosság előtt számot adniuk besúgói múltjukról. Tizenéves gyerekeket szülői jóváhagyás nélkül nem hogy beszervezni, de kihallgatni sem lett volna szabad, ez akkor is törvénytelen és alkotmánysértő volt, a megfélemlített gyerekek tehát egyértelműen áldozatok voltak – szögezte le. Hozzátette: másfelől sok olyan eset is van, amikor a Securitatéval felnőtt korukban együttműködő besúgókról derült ki, hogy már gyermekkorukban beszervezték őket. Csendes László szerint a katonai ügyészségnek nemcsak az egyes szekusok büntetőjogi felelősségét kellene kivizsgálni, hanem arra is fényt kellene deríteni, hogy honnan indult, ki a felelős azért, hogy Romániában évtizedeken keresztül gyermekeket kényszerítettek besúgásra a kommunizmus idején.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!