Hirdetés

Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete: Kiállítás nyílt a tagok munkáiból

HN-információ
A szé­kely­udvarhelyi Városi Könyv­tár Látvány- és hangzó­anyagtárában nyitották meg immár hagyományosan a magyar kultúra napja rendezvénysorozat részeként az Udvar­helyszéki Népművészek Egyesülete gazdag kiállítását. Varrottasok, szőnyegek, abroszok, faragványok, csuhéból készült dísztárgyak, préselt virágokkal díszített képeslapok, festmények – csak néhány azok a kézzel készített alkotások közül, amelyeket a népművészek egyesületének huszonöt tagja állított ki a városi könyvtár alagsorában. Szőcs Endre igazgató házigazdaként üdvözölte a tárlatot és a vendégeket, és elmondta, az évről évre megszervezett kiállítás azt mutatja, hogy az egyesület nemcsak jól működik, hanem kapcsolatokat teremt nemcsak egymás közt, hanem kifelé is, és úgy ápolja, hogy megmaradjon. – Mindamellett, hogy az egyesület tagjai képzik magukat, kiállításokra és vásárokra járnak, a legfontosabb, hogy a fiatalokat bevonva folytatása legyen a kézművesmesterségek ápolásának, új erőt és lendületet teremtve. Hiszem azt, hogy a népi kultúra napjainkban egy kicsit a reneszánszát is éli, legyen az népi mesterségek, népdaléneklés vagy néptánc. Ezt visszük magunkkal, ez van belénk kódolva – fogalmazott Szőcs Endre könyvtárigazgató. A Móra Ferenc Általános Iskola negyedikes diákjai – Balogh Lehel és Balla András – énekkel, illetve szavalattal járultak hozzá az ünnepi hangulat emeléséhez. Imecs-Nagy Zsuzsanna népművész Kozma László verseivel örvendeztette meg a közönséget. A kiállított dísz-, ajándék-, illetve használati tárgyak tárlatát e hónap végéig tekinthetik meg az érdeklődők.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!