Hirdetés

Tűzeset a Felsősófalvi Református Egyházközségben

HN-információ
Csütörtökről péntekre virradó éjjel kigyulladt a Felsősófalvi Református Egyházközség gyülekezeti otthona. A tűz percek alatt elborította az egész épületet, így a gyorsan helyszínre érkező tűzoltók és az odaadó helyiek sem tudták megfékezni a katasztrófát. Ennek ellenére Szász Tibor András református lelkipásztor érdeklődésünkre arról biztosított, hogy már szombat reggel munkába állnak, és mindent megtesznek, hogy az épület minél előbb a régi funkciójában működhessen. Leégett a Felsősófalvi Református Egyházközség gyülekezeti otthona – tette közzé pénteken Facebook-oldalán a gyülekezet lelkipásztora, Szász Tibor András. Bejegyzéséből kiderült, hogy az épület kigyulladását rövidzárlat okozta, és csütörtökről péntekre virradóan, éjféltájban történt az eset. Elmondása szerint a lángok kívülről csaptak fel, de alig két perc alatt a tűz elborította az egész épületet. – Azonnal riasztottuk a tűzoltókat, akiknek ez esetben is köszönettel tartozunk, hiszen alig tizenkét perc alatt kiértek a helyszínre, majd hozzájuk csatlakozott a falu közössége is – fejezte ki háláját a gyorsan érkező segítő kezekért Szász Tibor András felsősófalvi református lelkész. Hozzátette: az épület leégése nem csak a helyieknek tragédia, hiszen 1992 óta számtalan táborozásnak, egyházmegyei ifjúsági alkalomnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium rendszeres kórustáborának is helyet adott a gyülekezeti ház. – Jelenleg csak az a megoldás van, hogy az épületet teljesen lebontjuk, amire már szombat reggel nyolcra össze is hívtunk egy romeltakarítási közmunkát, és szeretettel várunk mindenkit – részletezte a helyreállítási folyamat legelső lépését a lelkész. [caption id="attachment_155140" align="alignnone" width="2048"] Fotó: Szász Tibor András[/caption] Az épületet teljesen újra kell építeni, de a foglalkozások az egyház többi épületében tovább folytatódnak. A konkrét tervek kidolgozására az egyeztetések és a közösség lehetőségeinek a felmérése után lesz lehetőség. – Bár szomorú a szívünk, bízunk Istenben, és összefogva tovább munkálkodunk – fejezte ki a reményét a közel ezer lélekszámú egyházközség papja.

Demeter Adél-Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!