Kitolták a határidőt. Az utolsó pillanatokban nagyobbnak bizonyult a kedv: tizenötödike közeledtével megsokszorozódtak a számok a statisztikák szerint. Szó mi szó, szeretjük, ha körmünkre ég a gyertya. Most legalább van esély rá, hogy mindaz, aki eddig legyintve tagadta meg önmaga és anyja, apja, fia és leánya megszámláltatását, végtére mégse tegye. Hiszen amúgy is sok tényező rájátszik a témára: hangos etnikumközti konfliktusok, perlekedés és kommentháborúk jelzik, hogy tétje van a leírt szónak, beikszelt kockának – ezért vélhetően nincs ok az aggodalomra, hiszen tudjuk, értjük, hogy a nemzetin túl elsődlegesen emberi kötelességünk a részvétel. Alig ért véget a himnuszbotrány – miszerint kinek, hol és mit kell énekelnie –, kisvártatva alázkodott meg és sült bele a román nemzeti énekbe egyike a mi minisztereinknek, de szemrebbenés nélkül parancsoltak az országhatáron kívülre még a focidrukkerek is a minap. Na, de hova tovább? Már-már hihetnénk, hogy sok is a baj így egyszerre, csőstől jön szembe velünk valamiféle Kárpátokon túli intolerancia. Hiszen ez csak onnan jöhet... Nem lehet egyéb, mint mondvacsinált gyűlölködés, amit mi itt Székelyföldön vagy Kolozsváron és Brassóban elszórva, ha tapasztalunk. A valóság viszont mindenki háza táján más és más, és a különböző valóságoknak valahol, valaki portáján belül, asztala és leveseskanala fölött igenis léteznie kell. És eszerint vannak ma még gyermekek, kiknek az apjuk és anyjuk szájából elhangzik a vasárnapi ebéd mellett egy-két bozgorozás, cigányozás, románozás. A nemzeti gyűlölködés viszont nemcsak szégyenteljes dolog, de vélhetően ostobaság is. Létezik ma vajon magyar, kinek nincs egy román barátja? Kinek nagyapja, vagy annak első nagy szerelme nem lehetett sötétebb bőrű, mint mi vagyunk? S kinek valahányszor minket szidnak, az ne fájna? A népszámlálás kezdetén gyenge érvnek bizonyult a kulturális sokszínűség – ami egyenként jellemzi életünket és genetikánkat –, de az önmagunk és a te saját hovatartozásodnak az igazolása már nem lehet kevés. A népszámlálás nem polgárpukkasztásról, versengésről vagy jobb eredmények felmutatásáról szól, hanem arról, hogy én igenis létezem. Nem ímmel-ámmal, húzódozva, hanem szívesen és teljes vállbevetéssel.

Demeter Adél-Hajnalka