Hirdetés

Töltőállomások telepítéséről szavazott a csíkszeredai önkormányzat

HN-információ
Vitát váltott ki a képviselő-testület tagjai között az elektromos autók töltését szolgáló állomások elhelyezésére vonatkozó tanulmány a csíkszeredai önkormányzat pénteki ülésén. A havi soros ülésen a testület többek között kulturális, infrastrukturális és szociális kérdésekben is döntött. Csíkszereda önkormányzati testülete a soros havi ülésén a polgármester hiányában Bors Béla alpolgármester ismertette a határozattervezeteket. Elsőként beszámolt a vasúti aluljárónak a város tulajdonába való helyezéséért folyó tárgyalások állásáról, mondván, az elmúlt hetekben a vasúttársaság képviselőivel helyszíni szemlén vettek részt. A testület megszavazta azt a határozatot, amelyben kérik a szaktárcától, valamint a vasúttársaságtól az aluljáró és a hozzá tartozó területeknek a város tulajdonába való helyezését. Ugyanakkor a helyi lakók és vállalkozások javaslatai alapján a testület módosította a sétálóutcába való behajtás időintervallumát. A Csíki Mozi rendszeres működtetését szolgáló döntés is született, hamarosan meghirdetik az intézményvezetői állást. A részvételi költségvetés kapcsán Bors Béla elmondta, 52 javaslat érkezett a városlakóktól. A javaslatok többnyire a szécsenyi közvilágításra, a közterek, járdák, utak, zöldövezetek korszerűsítésére vonatkozott, de fogalmaztak meg ötleteket a fogyatékosok közlekedésének könnyítésére, illetve a közbiztonság javítására is. Jóváhagyták továbbá Csíkszereda és a magyarországi Máriapócs közötti testvérvárosi megállapodás megkötésére utazó küldöttség összetételét. Vitát váltott ki a műszaki-gazdasági mutatók jóváhagyása és a megvalósításhoz szükséges önrészről szóló megállapodás. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló pályázat az elektromos járművek töltőállomásainak telepítését is tartalmazza. Bors Béla elmondta: a Környezetvédelmi Alap által meghirdetett pályázatnak köszönhetően Csíkszereda hárommillió lejre pályázhatott. A 15 töltőállomásra egyenként legfeljebb 190 ezer lejes elszámolható költségkerettel számolnak. A megvalósíthatósági tanulmányban közel négymillió lejes közberuházási költség szerepel, amelyből hozzávetőlegesen egymillió lej önrész. Csíkszeredában tavaly 44 elektromos autót jegyeztek be, ez a szám 2020-hoz képest 32-vel nőtt. Szőke Domokos tanácsos, volt alpolgármester nehezményezte ezeknek a töltőállomásoknak a közpénzből való fenntartását. – Nem számolunk fogyasztásnöveléssel, nem számolunk inflációval, az energia árának növekedésével. Ezenkívül nem számolunk azzal, hogy a 15 év alatt ezeknek a telepeknek a fenntartása durván 15 millió lejébe kerül a városnak. A beszélgetésekből kiderül, hogy a városvezetés önköltségi áron szándékozik biztosítani az áramot, de ez sehol nem látható a tanulmányban. A tanulmány gazdasági mutatóiról beszélünk, de hogy gazdasági vonatkozásban ez mennyi pénzt hoz, valamint fenntartható-e, nem jelenik meg sehol. Közpénzből ez a 15 millió lej elköltése nem egy okos gondolat, ezért én ezt a tanulmányt ebben a formában nem tudom megszavazni – fogalmazott Szőke Domokos. Bors Béla válaszként elmondta, aggodalomra nincs ok a fenntartást illetően. Az önkormányzatnak nem titkolt szándéka, hogy működtetésre átadja egy, a város tulajdonában levő cégnek.

Adorján Zsófia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!