Hirdetés

Több mint ötszázalékos gazdasági növekedést jegyeztek

HN-információ
Az előző negyedévhez képest 5,2 százalékkal nőtt a román gazdaság az idei év első három hónapjában, míg éves viszonylatban 6,5 százalékos bővülést jegyzett mind a nyers, mind a szezonálisan kiigazított adatok szerint – közölte kedden az Országos Statisztikai Hivatal (INS). A hónap elején az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság a korábban becsült 4,3 százalékról 2,9 százalékra módosította a hazai gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását. Ez összhangban áll a nemzetközi pénzintézetek legfrissebb becsléseivel, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyanis nemrég 4,8 százalékról 2,2 százalékra korrigálta a román gazdaság növekedésére vonatkozó idei prognózisát, a Világbank pedig még ennél is kisebb, mindössze 1,9 százalékos GDP-növekedéssel számol legutóbbi jelentésében. Az Európai Bizottság hétfőn közzétett tavaszi előrejelzésében rámutatott, a 2021-es erőteljes bővülést követően 2022-ben 2,6 százalékra lassul a román gazdaság növekedése, ami elsősorban az infláció és az ukrajnai háború számlájára írható. Az idei állami költségvetés 4,6 százalékos gazdasági növekedésre alapoz.

Agerpres





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!