Hirdetés

Tiszteletet adni a filmeknek

HN-információ

Ismét egykori rendeltetésének megfelelően használták az udvarhelyi mozi nagytermét vasárnap este: a székelykeresztúri László Barna Jég alatt című kisfilmjét és még hat rövidfilmet mutattak be az érdeklődőknek. Az eseményen bemutatkozott maga a rendező is, a jelenlévők sokat megtudhattak eddigi munkásságáról, terveiről.

László Barna tavaly végzett a Sapientia egyetem kolozsvári karán, filmrendező szakon, a 27 perces hosszúságú Jég alatt című rendezése egyben diplomafilmje. Budapesten a Dunaversitas mesterkurzusának hallgatója volt, és két hónapig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is képezte magát. Operatőrként több jeles kisjátékfilm elkészítésében vállalt részt Köllő Ildikó, Kővári Szabolcs és Bács Ildikó rendezők mellett. Egyetemi évei alatt több mint tíz rövidfilmet készített. A jelenleg Rugonfalván élő László Barna elöljáróban elmondta, ezeket a rövidfilmeket moziban való megtekintésre tervezték. Eleve meg kell adni a filmnek azt a tiszteletet, hogy a megfelelő közegben vetítsék, hiszen a világhálón való filmnézésnek más a hangulata, többnyire háttérbe szorul a mondanivalója. – Jó élmény volt igazi színészekkel dolgozni, hiszen azzal foglalkoztak a munka alatt, amihez igazán értenek. Kellemes benyomás maradt meg bennem, persze mindig volt egy-két ember, aki rám próbálta erőltetni a gondolatait – mondta László Barna. Dáné Szilárd, a bemutatót levezető magyar szakos tanfelügyelő érdekességként elmondta, hogy a filmet levetítette az egyik 12.-es osztálynak, a diákok felismerték a szereplőket, de néhányan azt mondták: sosem hitték volna, hogy itthon is lehet ilyen filmet készíteni. A bemutatón összesen hét filmet tekinthetett meg a közönség: az érdeklődők olyan alkotók munkáit láthatták, mint Köllő Ildikó (Szívdoboz, Leltár pasim jó cselekedeteiről), Kővári Szabolcs (Ciklus), Bács Ildikó (Hinta), Székely Előd (Akasztófa) és László Barna (Takaró), valamint a Jég alatt werkfilmjét. Lukács Barna lapunknak elmondta, eddig a székelyudvarhelyi bemutatóra koncentrált leginkább, most tervezik a Jég alatt „fesz­ti­vá­loz­tatását”. Természetesen elküldték már híresebb fesztiválokra, de ezekre több ezer pályamű érkezik, nem válogatták be Barna alkotását. Arra a kérdésre válaszolva, hogy min dolgozik éppen, a rendező elmondta: két kisfilmet készítettek, az egyiknek a címe Tizenhetedik nap. – Ez egy fiatal gyerekről szól, aki a kórházban tölti a szilveszterét. Megtetszik neki az ápolónő, ő viszont elmegy a szilveszteri buliba. A főszereplőnek problémái vannak a lábával, de tolószékben az ápoló után megy. Ezt a filmet együtt mutatjuk be azokkal a kisfilmekkel, amelyek még tervben vannak, de egyelőre nem készültek el – mondta el új filmjéről a rendező. Lukács Barna tervezi Jég alatt című filmjének csíkszeredai bemutatóját is, amennyiben talál, aki segítsen neki a szervezésben. Antalfi József


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!