Hirdetés

Tisztázódtak az idei tanévkezdés körülményei

HN-információ

Az új, 2020–2021-es tanév szeptember 14-én kezdődik a közoktatásban, és a tanulók többsége bejárhat majd az iskolába – döntött a héten a kormány. Az egyes településeken jegyzett koronavírusos megbetegedések számának függvényében azonban három forgatókönyv léptethető érvénybe a koronavírusos fertőzések megelőzésének érdekében. A tanfelügyelőségeknek jövő hét közepéig kell meghatározniuk, és az oktatási minisztériummal közölniük, hogy mely iskola milyen intézkedéseket lesz kénytelen bevezetni.

A kormány döntése értelmében az iskolákat a településeken mért fertőzöttségi arány alapján sorolják majd különböző kategóriákba. A zöld besorolású településen kevesebb mint 1-re tehető az ezer főre eső új megbetegedések számának átlaga az iskolakezdést megelőző 14 napban; a sárga forgatókönyv szerint ez az átlag 1 és 3 közé tehető, illetve a vörös kategóriába eső iskolák településén az átlag meghaladja a 3-at.
Minden esetben a helyi adatok figyelembevételével dönti majd el a megyei vészhelyzeti bizottság, hogy a zöld, a sárga vagy a vörös forgatókönyvet alkalmazzák. A zöld forgatókönyv esetén az iskola valamennyi tanulója bejár az iskolába, a sárga forgatókönyv esetén a tevékenység részben az iskolában, részben online zajlik, a piros forgatókönyv esetén pedig senki nem jár be a tanintézménybe. A sárga forgatókönyv alkalmazása esetén az óvodások, továbbá az elemi osztályok tanulói, valamint a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek járnak majd be a tanintézménybe, a többi osztály tanulói pedig – az iskola vezetőségének döntése értelmében – felváltva mehetnek iskolába, hogy legyen helyük azoknak, akiknek naponta be kell járniuk.
A települések besorolásáról csak a tanévkezdés előtti napokban döntenek az azt megelőző 14 nap esetszámainak átlaga alapján, a jelenlegi adatok szerint azonban a romániai települések nagy részén a zöld forgatókönyv lépne életbe, néhány száz olyan település van, ahol a sárga és ötven olyan, ahol a vörös forgatókönyvet kellene alkalmazni.

Még sok szabályt kell kidolgozni
Klaus Johannis bejelentette, hogy az Egészségügyi Minisztérium már elkezdte a különleges egészségvédelmi szabályok kidolgozását egyebek mellett a fizikai távolságtartásra, a higiéniára és a fertőtlenítésre vonatkozóan.
A megszokott módon 45 vagy 50 percesek lesznek az órák az új tanévben, és az előző tanév végi országos vizsgákon alkalmazott modell alapján szerveznék meg a tanulóknak az iskolába való érkezését és távozását – ezt már Monica Anisie oktatási miniszter közölte, miután korábban Klaus Johannis államfő bejelentette, hogy szeptember 14-én elkezdődik az új tanév.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy a sporttevékenységek, testnevelésórák mindenképpen a szabadban zajlanak, és néhány tanórát – például a zene- vagy rajzórát – is meg lehet tartani szabad levegőn, ha az időjárás megengedi, ez azonban minden esetben a tanintézet döntésén múlik. Az iskolai maszkviselés kapcsán a miniszter rámutatott, ezt törvény írja elő, jelen pillanatban csak az 5 évesnél kisebb gyerekek mentesülnek a maszkviselési kötelezettség alól. Ugyanakkor kiemelte, az óvodások és az elemisták esetében az egészségügyi minisztérium hozza meg az erre vonatkozó döntést.
Hozzátette, mind a zöld, mind a sárga forgatókönyv alkalmazása esetén kötelező lesz a higiéniai szabályok és a közegészségügyi intézkedések betartása az iskolákban. Arra a felvetésre, hogy a 30-as létszámú osztályokban miként biztosítják a másfél méteres távolság betartását, a tárcavezető azt mondta, utasították a megyei tanfelügyelőségeket, hogy augusztus 12-ig vizsgálják meg az egyes tanintézetek helyzetét, azonosítsák az esetleges problémákat, és szeptember 14-ig közösen megtalálják majd a megoldást ezekre. Anisie rámutatott, zöld forgatókönyv esetén a gyerekeknek kötelező módon iskolába kell menniük, a szülők nem tarthatják otthon őket elővigyázatosságból. 

Kétheti bontásban járhatnak be
Hargita megyében a tanfelügyelőség már jelezte az egyes iskolák vezetősége felé, hogy augusztus 11-ig ki kell dolgozniuk a kormány által megszabott szabályok alapján az iskolakezdés menetét – közölte a Hargita Népével Demeter Levente főtanfelügyelő.  
– Az egészségügyi minisztérium pontos rendelkezéseire még várnunk kell ugyan, ha ezeket megkapjuk, akkor kiderül, miként kell ezeket alkalmaznunk. A zöld, sárga, piros besorolás majd helyi szinten születik meg. Elsősorban az iskola vezetőtanácsának kell a döntéseket meghoznia a helyi önkormányzatokkal és a vészhelyzeti bizottsággal összhangban – mutatott rá a főtanfelügyelő. 
A legnagyobb fejtörést feltehetően a biztonsági távolság betartása okozza majd, ugyanis a Hargita megyében található több mint 150 iskola tantermeinek többsége nem elég nagy, hogy megfelelő távolságra ülhessenek egymástól a diákok. A főtanfelügyelő szerint a legtöbb esetben az a „hibrid” megoldás születik majd, hogy – kétheti váltásban – az osztályok egyik fele az iskolában, a másik fele online vesz részt egy időben az oktatásban. 
Arra a kérdésünkre, hogy az iskolák számára mennyire megterhelő a szigorúbb higiéniai szabályok betartása, azt a választ kaptuk, hogy az elmúlt tanév végi vizsgák alkalmával erre már megszülettek a megoldások. A tanintézmények remélhetőleg továbbra is számíthatnak a fenntartó önkormányzatok anyagi támogatására e téren.

Iskolai évkezdési dilemmák

Az ország lakosságának legalább felét élénken foglalkoztatja a 2020–2021-es iskolai év megkezdése, illetve annak körülményei. Az egyre égetőbbé váló ügyön rajta tartja a szemét az államelnök is, aki a jelek szerint azt le is kívánja vezényelni, bár ez nem az ő tiszte. Ebben a kontextusban hívta össze szerda délután a Cotroceni-palotába azt a munkaértekezletet, amelyen jelen volt a kormány számos tagja, élén Ludovic Orban kormányfővel, s amelyen megpróbálták körvonalazni az iskolakezdés három lehetséges forgatókönyvét. Az érdembeli döntés azonban csak szeptember 14. előtt egy-két nappal születhetik meg. A szerdai magas szintű tanácskozásnak volt egy mellékzöreje is: véletlenül vagy nem, de ugyanaznap jelent meg a tanügyi és az egészségügyi miniszternek ama 2020/4742/1334-es közös rendelete, amely révén jóváhagyták ama, minisztériumok közötti munkacsoportnak a megalakítását, amely arra hivatott, hogy megállapítsa a 2020–2021-es iskolai/egyetemi évkezdés normáit/intézkedéseit. Joggal vetődik fel ilyen körülmények között a kérdés: gyakorlatilag kik is hivatottak az évkezdéssel kapcsolatos intézkedések, teendők kidolgozására. Amúgy abban a szóban forgó közös miniszteri rendeletben 25 név szerepel, jobbára államtitkárokról, vezérigazgatókról és különböző szakhatóságok, illetve érdekképviseletek képviselőiről van szó. A szerdai, augusztus 5-i megjelentetés azért is furcsállandó, mert az a rendelet jóval hamarabb született meg: a tanügyminiszter július 21-én látta el kézjegyével, az egészségügyi miniszter pedig július 27-én. Ilyenképpen okkal és joggal feltételezhetjük, hogy a rendeletnek a Hivatalos Közlönyben való megjelentetésével kivárták az aznapi magas szintű „munkaértekezletet”, amelyen egyébként a miniszteri rendelettel létrehozott munkacsoportnak egyetlen tagja sem volt jelen.

Hecser Zoltán



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!