Teszteljünk, de hogyan?
Nézem ezeket az oktatóvideókat, amelyeket elöljáróink készítettek a mi okulásunkra a nyáltesztek elvégzését illetően. Mert rövidesen minden iskolába, óvodába járó gyereket tesztelni kell heti két alkalommal, nehogy tünetmentesen, de terjesszék a vírust az intézményekben. Ez idáig rendben is van, valahogy valóban gátat kellene már vetni a járványnak, a kórházak túlzsúfoltságának, hátha mindenkinek jutna ellátás, aki arra szorul.
De visszatérve az oktatóvideókra: egyik három, másik öt perc hosszúságú, előbbin az oktatásügyi, utóbbin az egészségügyi miniszter mutatja be a tesztelés folyamatát. Csak három perccel számoljunk gyerekenként, az a huszonöt fős osztályban 75 percet jelent. Majdnem két tanóra hosszúság. Ez mégis hogyan fog működni a gyakorlatban? Nem beszélve arról, hogy a videóban is látszik, a nem túl gyakorlott miniszter bizony elcseppent a pipettából némi mintaanyagot. A hasonlóan kezdő egészségügyi szolgáltatóként működő tanítóknál is bizonyára előfordul majd hasonló. Azt fel kell törölni, s lehet pont az az egy a fertőzött minta…
S mi lesz a teendő a tesztcsomag alkatrészeivel? Van papír és műanyag része is a tesztcsomagnak, azokat hová kell majd eldobni? Lesz külön gyűjtőedény is ezeknek? Mégiscsak biológiai mintákat kell majd összegyűjteni. Azt hiszem, lesz még néhány pontosítanivalójuk a minisztereknek ebben a témában is.
Úgy gondolom, az iskolák, óvodák nagy része, főleg ahová kisebb gyerekek járnak, a szülőkre fogják bízni ezt a feladatot, és meg is értem.
De az otthoni tesztelés is érdekes lesz, főleg a többgyerekes családok esetében. Mondjuk, hogy a tesztet elvégezni még megoldható, de várni 15-20 percet az eredményre? Nem hiszem, hogy ez minden családban belefér a rohanós reggelekbe. Bár a két videóból nem is egyértelmű, mennyit kell várni a tesztcsík eredményére. Az egészségügyi miniszter 15-30 percet emleget, az oktatási a háromperces videó végén már negatívnak kiáltja ki az eredményt.
Ahol pedig nagyszülők nevelik a lurkókat, netán nem jut el hozzájuk az oktatóvideó, vagy nem értik meg a használati utasítást, ott hogyan várható el, hogy helyesen elvégezzék a teszteket?
S a szülő által jelentett eredményt tényleg, csak így becsszóra elhiszik a hatóságok?
Barabás-Pál Hajnalka