Hirdetés

Tervekkel újrázik az elöljáró

HN-információ
Bioerőművet építene, infrastruk­turális fejlesztéseket tervez, a község gazdasági életének fellendülésén munkálkodik Gáll Sza­bolcs, Gyergyóalfalu polgármestere. Mindehhez nem elég a hátralévő fél év, ami a mandátumából maradt, ezért újabbat vállalna a közelgő helyhatósági választásokon. [caption id="attachment_20783" align="aligncenter" width="620"]Gáll Szabolcs. Gazdasági fejlesztéseket tervez Gáll Szabolcs. Gazdasági fejlesztéseket tervez[/caption] – Milyen volt az elmúlt esztendő Gyergyóalfaluban, hogyan sikerült áthidalni az év eleji pénztelenséget? – Nagyon kilátástalan volt a tavalyi évkezdet, és nem igazán látszott, milyen lesz a folytatás. A helyi adókból és illetékekből befolyó pénzösszegek többnyire rámentek a polgármesteri hivatal működtetésére, illetve a meglévő tartozásaink, a pályázati önrészek kifizetésére. De sikerült az év közepéig törlesztenünk az adósságainkat a bankok és az állam felé, illetve a megkezdett beruházásainkat megvalósítani. Konkrétan: a kultúrotthon tetőszerkezetének javítására és a villanyhálózat bővítésére gondolok. Ezen túl nem nagyon volt lehetőségünk másban gondolkodni, hiszen év elején nem kaptunk egyetlen lejt sem a kormánytól. A költségvetés-módosításkor viszont „változott a gyermek fekvése”, és eléggé szép összeget kaptunk, ebből már sikerült a meglévő terveket kivitelezni. – Miket sikerült megvalósítani tavaly? – Újraaszfaltoztuk a Fenek útját, ugyanitt járdát építettünk, elkészült a már említett villanyhálózat-bővítés, és volt három nyertes LEADER-pályázatunk is. Ez utóbbiaknak köszönhetően haszongépet és egyéb felszereléseket vásároltunk az önkéntes tűzoltóknak, illetve a Sövér Elek Alapítvány székhelyének felújítására pályáztunk. Ezenkívül nagyon sok mezei utat felújítottunk, és jól haladtunk a községben lévő még aszfaltozatlan utak korszerűsítésével is. – Gondok, problémák a múlt évben? Mivel elégedetlen a polgármester? – Nem tudok elégedetlen lenni semmivel a múlt évet illetően, a keserves évkezdet után, amikor kiderült, mégsem tekint árva gyermekének a kormány, új lendülettel és hatalmas lelkesedéssel fogtunk hozzá az előző évekről maradt tervek kivitelezéséhez. Így év végén elmondhattuk, hogy a reméltnél jobban teljesítettünk. Természetesen vannak olyan dolgok, problémák, amiket ezután kell megoldani. – Épp meszelnek a polgármesteri hivatalban. Még mit terveznek megvalósítani idén? – A polgármesteri hivatal felújításának munkálatait még tavaly kezdtük el a külső nyílászárók cseréjével, ezt szeretnénk folytatni a belső nyílászárók cseréjével, illetve „egy mocskolással” falba süllyesztenénk azokat a kábeleket, amelyek az informatikai rendszer kiépítése után rontják az összképet. Ezek után már meszelni is kell. Ami a terveket illeti, még tavaly benyújtottunk négy pályázatot infrastruktúrafejlesztésre. Ezek közt van az óvoda felújítását célzó pályázatunk, a szennyvízhálózat gerincvezetékének, illetve az ivóvízhálózatnak a bővítése, a községi utak aszfaltozása, erdei és mezei utak javítása és a kultúrotthon teljes tatarozása. Fel akarjuk újítani az „új iskolaként” közismert épületet, ahová majd átköltözne az önkormányzat. Ugyanakkor tervezzük egy faőrleményes kazán telepítését, amivel a községközpontban lévő önkormányzati épületeket fűtenénk. A község földterületeit is szeretnénk felméretni, erre be kell terveznünk egy tekintélyes összeget, és közbeszerzést kell kiírnunk a munkálat elvégzésére. Szeretnénk egy bioerőművet építeni, mellette tej- és fafeldolgozó egységgel – ez még nagyon kezdeti fázisban van, de már megjelent erre vonatkozóan egy pályázat. Bízom benne, hogy az év elején ezzel kapcsolatosan is letisztulnak a dolgok, körvonalazódik az elképzelés, és sikerül pályáznunk a bioerőműre. Ez új munkahelyeket is jelentene a községben. – Ennyi tervvel, elképzeléssel úgy tűnik, nem fél évre tervez, amennyi még hátravan a mandátumából. Indul az idei helyhatósági választásokon? – Mindenképp jelöltetem magam, hiszen a biorőművet nemcsak megtervezni, hanem kivitelezni is kell. Ez többletjövedelmet és gazdasági fejlődést hozna a térségnek, kitörési lehetőséget jelentene a viszonylag elszigetelt övezetben lakó embereknek. Nem utolsósorban a fiatalok itthon maradását is célozná. Jánossy Alíz


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!