Hirdetés

Télies viszonyok az utakon – elővigyázatosságra intenek

HN-információ
Nem okozott jelentős fennakadásokat a közúti közlekedésben a hétvégi havazás. Csupán a hegygerinceken áthaladó útszakaszokon volt nehézkesebb a közlekedés. A hókotrók mind az országutakon, mind pedig a megyei utakon folyamatosan takarították a havat. Ám helyenként hamar újabb hóréteg alakult ki, illetve hófúvások is akadtak, így megyeszerte mindenütt télies útviszonyok között lehetett közlekedni. Az elmúlt hétvégén több alkalommal is sűrűn havazott. Vasárnapról hétfőre virradóan Kovászna, Maros és Hargita megyében összesen 150 hókotró járta az utakat és közel 900 tonna csúszásgátlót szórtak le. Hargita megyében 38 hókotró biztosította a hóeltakarítást, és 286 tonna sóval csúszásmentesítettek – közölte lapunk érdeklődésére Elekes Róbert, a Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) szóvivője. Azt mondta: jelentősebb fennakadások nélkül lehetett közlekedni, ám a hegygerinceken áthaladó útszakaszokon sűrűn havazott és fújt a szél, így helyenként ismét hamar havasak lettek az utak. – Nagyon-nagyon erősen havazott, az összes gép kint volt az utakon, de voltak helyek, ahol ahogyan elhaladt a hóeke, rögtön visszahullott a hó, vagy éppen visszafújta a havat a szél. Szerencsére sehol nem állt le a forgalom. Helyenként lassabban lehetett haladni, de ez így természetes – mondta a szóvivő. Hozzátette: havazás esetén továbbra is kérik az autósok fokozottabb figyelmét és türelmét, hiszen nem mindig lehet teljesen tisztára takarítani az utakat. Érdekességként azt is megjegyezte, hogy míg 2019-ben és 2020-ban a régióban összesen 45 nap havazott, addig ezen a télen már 43 napon hullott a hó. Kisebb elakadások a megyei utakon A megyei utakon kisebb elakadások voltak, de hétfő délelőtt már minden útszakasz teljesen járható volt – tudtuk meg Zólya Zsombortól, Hargita Megye Tanácsa útgazdálkodási részlegének osztályvezetőjétől. – Voltak kisebb fennakadások a vasárnapi havazás alkalmával, például a Kénosi-tetőn és hétfőn reggel a 126-os megyei úton, Gyergyószárhegy és Gyergyóalfalu között. Utóbbinál a hófúvás okozott gondot, de a gépek folyamatosan dolgoznak. Tehát pillanatnyi kisebb fennakadások voltak, viszont most teljesen járható minden útszakasz – részletezte az osztályvezető. A megyei utakon szolgálatot teljesítő hókotrók mozgása GPS-en is követhető a hargitamegye.ro/utak oldalon, de a közlekedéssel kapcsolatos információkért vagy bejelentésért az autósok hívhatják a 0266 207 774 telefonszámot, vagy írhatnak a telikarbantartas@hargitamegye.ro e-mail-címre. A megyeszékhelyen is folyamatosan takarították a havat Csíkszeredában 15 centiméteres, míg Hargitafürdőn 40 centiméteres a hó vastagsága. A csíkszeredai utakon nyolc gép, a járdákon pedig három munkagép dolgozott, dolgozik a hó eltakarításán. Kézi erővel 11 ember dolgozik az átjárók akadálymentesítésén. Eddig összességében 89 munkaórát dolgoztak, és 148 tonna csúszásgátlót szórtak szét a városban. Hargitafürdőn két munkagép 15 munkaórát dolgozott, a megtett kilométerek száma 25 – közölte lapunkkal Bors Béla alpolgármester. – A közlekedés a téli útviszonyoknak megfelelően zajlik, huzamos fennakadásokról nem érkezett bejelentés. A partnerség jegyében arra kérjük a város lakóit, hogy a kapuk előtt, tömbházak környékén összelapátolt havat gyűjtsék kupacba, és ne dobják vissza az úttestre – tette hozzá az elöljáró. A közösségi oldalak közlekedési csoportjaiban sokan a havas utakról töltöttek fel fotókat, és jelezték, hogy csúszósak az utak, míg mások higgadtságra és óvatos vezetésre intettek.

Biró István



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!