borús égbolt
Telefonnal a kezünkben…
Miközben mindenki a telefonját pötyögteti, vagy csak belebámul, alulról-felfelé, kecses mozdulattal az oldalakat gördíti egymás után, keres valamit, maga sem tudja, hogy mit, valami érdekeset, botrányosat, világraszólót, elgondolkodom azon, hogy miért is gyűltünk össze a kocsmaasztal körül, ha mindenki a telefonkészülékével foglalkozik.
– Na, meséljetek valamit – tekint fel egy másodpercre egyikünk. – Mi ez a csend? –kérdezi, és újra a telefonját bámulja.
Mondanék is valamit, de minek? Vagyis kinek? Egyszerűbb lenne, ha üzenetet írnék, vagy a messengeren csoportos beszélgetést kezdeményeznék velük, akkor talán választ is kapnék a kérdésemre. Nem! Az lenne az egyszerűbb, ha letennék végre a telefonjaikat! – morgok magamban, és eldöntöm, hogy kifizetem a számlám és elbúcsúzom. Otthagytam őket. Az ajtóból még visszapillantok rájuk. Ugyanúgy ülnek, kezükben a telefonnal.
Másnap az autóban: hátul a két ülés közé ülök, mint a gyermekek, hogy előrelássak, és az elöl ülőkkel is könnyebben felvegyem a szót. Beszélgessünk legalább! Ha már úgyis két-három órát utazunk együtt egy autóban.
Egy darabig egészen jó a hangulat, érdekes témák jönnek fel, kacagunk is, aztán egy idő után a hármasból már csak ketten beszélgetünk, a sofőr meg én. A harmadik utast elveszítettük, ő már a virtuális világban van, másokkal beszélget, másról. Megint ez a telefon! Még jó, hogy a sofőr az utat figyeli, és nem a készülékét – gondolom magamban. Elhamarkodtam. Ő is a telefonjáért nyúl.
– Jajj ne! – csúszik ki a számon. – Azért vezetés közben mégse!
– Igazad van! – néz rám a visszapillantó tükörben és elteszi a telefont. – Megfogadtam magamnak, hogy legalább vezetés közben nem telefonozok...
Otthon egy nappal később valaki rám ír a messengeren.
– Szia, micsi? – jön az első üzenet.
– Szia, itthon vagyok, van egy kis szabadidőm, olvasok. És te, hogy vagy?
– Mennem kell. Szia – válaszol.
Oké – gondolom magamban, végül is mi mást mondhatnék erre a hirtelen váltásra. Nem igazán értem, hogy mi történt, de ezt nem is fogom megtudni, nem törődöm tehát vele, inkább továbbolvasok.
Pál Bíborka
