Hirdetés

Tej-kifli program és beiskolázás a napirenden

HN-információ
A prefektusi hivatal előző évi tevékenységéről számolt be tegnap Andrei Jean-Adrian a Prefektusi Kollégium ülésén, amelyen jelen volt Borboly Csaba is. A megyei tanács elnöke a tej-kifli programmal és a beiskolázási tervvel kapcsolatban kért segítséget az érintettektől. [caption id="attachment_43513" align="aligncenter" width="1000"] Borboly Csabát az is érdekelte, miért nem büntetik meg a szárhegyi kastély tulajdonosait Fotó: László F. Csaba[/caption] A megye 67 közigazgatási egysége, valamint a megyei tanács által kibocsátott közel 35 ezer dokumentumot, szám szerint 5776 határozatot és 28 511 rendelkezést vizsgált meg a Hargita Megyei Prefektúra 2016-ban – számolt be Andrei Jean-Adrian. Ebből 947 esetben látták úgy, hogy törvénytelen a dokumentum, és 33 esetben fordultak a bírósághoz. Ez a szám 2015-ben jelentősen nagyobb, 1622 volt. A 33 esetből 9-ben született végleges ítélet, és mindössze 1 esetben döntöttek a vádlott javára. Ezenkívül a tegnapi ülésen Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció ügyvezető igazgatója beszámolójában ismertette az ellenőrzések hatását a befizetésekre, míg Bakos László, a Hargita Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője az előző évi tevékenységükről beszélt. Többek között arról is beszámolt, hogy a rendőrséggel együttműködve büntetést róttak ki Csíkszentmihályon, mivel a kultúrház felújításakor az urbanisztikai bizonylatból a polgármesteri hivatal kihagyta a műemlékes engedélyt. Ezzel kapcsolatban az ülésen jelen lévő Borboly Csaba azt kérdezte, hogy ha Csíkszentmihályon büntettek, akkor miért nem rónak ki büntetést Szárhegyen, amiért a kastélyt elzárták a nagyközönség elől. Bakos azt válaszolta a megyei tanács elnökének, hogy a bonyolult tulajdonviszonyok miatt nem tudnak büntetni, amire a prefektus felszólította az igazgatót, hogy vizsgálják meg, mit tehetnek, és alkalmazzák a törvényt, hiszen az már régen rossz, ha a prefektus vagy a megyei tanács elnöke kell megmondja, mi módon büntethetnének meg valakit. Az ülés végén a tej-kifli program javításában és a beiskolázási terv észszerű meghatározásában kérte az érintettek segítségét Borboly Csaba. Hangsúlyozta, el kell érni, hogy jó minőségű termékeket kapjanak az iskolások a tej-kifli programból, a szakosztályok és a középiskolai osztályok közötti elosztást pedig úgy kell meghatározni, hogy ne munkanélküli és elvándorló fiatalokat neveljen ki az oktatási rendszer. A tej-kifli program kapcsán a megyeelnök elmondta, megnézték az ország több megyéjében is, de sajnos nincs egy helyes és végiggondolt módszer, amely követi, hogy mi történik az iskolákban. Hargita megyében azért bontották 24 kistérségre a közbeszerzési eljárást, hogy a helyi termelők friss, ízletes és egészséges termékei jussanak el az iskolákba. Meg kell beszélni, hogy a különböző szerveknek milyen felelősségük van a folyamatban, illetve hogy mire figyeljenek oda az iskolaigazgatók, mondta a megyeelnök. Elsősorban egy tordai beszállító termékeire van panasz, ami kapcsán Andrei Jean-Adrian prefektus is elmondta, elfogadhatatlan, hogy rossz minőségű kiflit szállítson ki a gyerekeknek, ez ügyben a bűnügyi kivizsgálás kezdeményezését is kilátásba helyezte. Borboly Csaba azzal a kéréssel fordult az érintett intézményekhez, hogy a büntetések kiszabásáról értesítsék a megyei tanácsot is, hiszen a megyei tanács felelős a program lebonyolításáért, és legutóbb is a sajtóból értesültek a fogyasztóvédelem büntetéséről. Amíg a parlamentnek sikerül javítania a tej-kifli programon, a megyei fogyasztóvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatalnak együtt kell működnie a helyzet javítása érdekében. És nincs rendjén az, hogy a sajtó munkatársaitól értesüljön a megyeelnök a megyei tanácsot is érintő akciókról, hangsúlyozta Borboly Csaba, utalva a hónap eleji esetre, amikor három büntetést szabott ki a fogyasztóvédelem a beszállítónak, az intézkedésről pedig nem értesítették Hargita Megye Tanácsát. Moldovan Laurențiu, a fogyasztóvédelem vezetője válaszában elmondta, személyesen küldött átiratot azt említett esetekről rögtön a büntetést követően, a megyei tanács elnökének figyelmébe ajánlva. Végül pedig abban állapodtak meg az érintettek, hogy a következő ülésig utánanéznek, mi történt az említett értesítéssel. A beiskolázási terv kapcsán a megyeelnök hangsúlyozta: tudja, hogy nagy a nyomás a középiskolák vezetőségének részéről, viszont úgy kellene a szakosztályok és a középiskolai osztályok közötti elosztást meghatározni, hogy csökkentsék a munkanélküli és kivándorlásra kényszerülő fiatalok számát. Azt kérte a tanfelügyelőségtől és az érintett intézményektől, hogy találjanak erre megoldást. Görbe Péter főtanfelügyelő elmondta, a beiskolázási tervet legkésőbb ma le kell adniuk. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!