A körülöttünk lévő értékek felfedezésében is segít a lázárfalvi kalákatábor, amelyet tizedik alkalommal szerveznek ezekben a napokban Lázárfalván, az András Alapítvány rendezvénybirtokán. A népi mesterségek, az anyaghasználat vagy egyszerűen a jó ízlés szeretete és továbbadása vezérli a szervezőket, hogy megszervezzék a kalákát. Nemcsak beszélni akarnak az értékmentésről, hanem azt meg is mutatni – fogalmazott András Mihály, az András Alapítvány vezetője, miközben a rendezvénybirtokon kalauzolta munkatársunkat. Daczó Dénes riportja. [gallery ids="6617,6618"] [dropcap]A[/dropcap] Tusnád-pataka zavarosan szalad el a birtok szélén. Az egykori malomház udvaráról népzene hallatszik, amelyet időnként a fűrész és kalapács hangja tör meg. A nyitott kapun egy puli szalad szembe, majd végigszaglász és továbbrohan. Fűz-Mária kitárt karjai fogadják a birtokra érkező vendéget. A házigazda sem várat magára. András Mihállyal nem első alkalommal találkozom Lázárfalván. Hét évvel ezelőtt, szintén a hagyományőrző kaláka idején jártam itt. Boltíves hajlításban a málnaszeder magába csalogat, hogy bújjak át alatta. Araszhosszúságú pirosribizli-fürtök is kínálják magukat. Nem csak a szemem legeltetem a fürtökön. Az érett, savas gyümölcstől felfrissül az ember. Mielőtt jobban elvegyülnék a birtok növényei között, a házigazda be is mutatja az első kalákázókat. Elsőként Radev Gergőt, aki pécsi születésű, de immár fél éve Erdélyben tartózkodik a Kós Károly Egyesülés vándoraként. Az építészmérnök éppen egy fán-lakot épít helyi és Beszterce-Naszód megyéből érkezett segítségeivel. A magaslati építmény körvonalai már látszanak, de még látogatásunk idején nem próbálhattuk ki, milyen a kilátás a fáról. Egykor malom működött itt, de erre ma már csak a közelben szaladó patak emlékeztet. Körös-körül bővizű források fakadnak, éppen ettől is olyan különös a birtok. Kisebb és nagyobb dézsák, boroshordók vannak a földbe ásva, a közelükben fűzépítmények. Néhány béka előlünk a vízbe menekül. Ezeket látva, érthető, miért formáltak fűzépítményt is béka alakúra. A források vize szabadeséssel jut a zuhanyzókhoz, de akár a veteményes öntözésére is használható – magyarázza a vendéglátónk. Az erőforrások használata A természeti erőforrások tudatos felhasználása is része annak, ami itt a lázárfalvi birtokon épült az elmúlt években. A nap energiája melegíti a forrás vizét, amit áram és keverőpumpák használata és beépítése nélkül használnak fel. A technikai dolgok részletezését kissé csodálkozva hallgatom a házigazdától, még nem is értem, miért fontos mindez. Aztán kiderül, hogy éppen ezek az apró részletek hordozzák a kaláka egyik fontos üzenetét... A patak partján kezdem érteni a dolgot. Az egykor kiegyenesített patak évente nyolcvan centivel mélyebbre vágta magát, így a partvédelemmel is kellett foglalkozni. A betonból kiöntött meder nem lett volna elfogadható, ezért a fából készült vízlépcső beépítése jelentette a megoldást. Erre is volt példa a faluban, csupán a régi tudást kellett elővenni és megtalálni azt az embert, aki még tudta, hogyan kell ezt megépíteni. Ellopható tudás A telken álló csűr is jelentős funkcióváltáson esett át. Esténként néptáncoktatás és táncház van, vagy éppen előadások helyszíneként szolgál. Kedd este dr. Kiss Portik Irén néprajzkutató a Kígyó mint jelkép témában tartott előadást a kalákázóknak, de volt szó már bútorfestésről, vadon élő és termesztett gyógynövényről, kecskesajt-készítésről vagy éppen a csűrök újrahasznosításáról. – A birtok oktatási helyszín. Aki idejön, az láthat ötleteket, bekapcsolódhat a munkába. Elődeink körbenéztek, és azt mondták: ha van itt agyag, abból lesz tégla, cserép. Ez egy vulkanikus terület, van kő, amiből a legjobb házalapokat lehet építeni. Itt van a fa, amiből lehet dolgozni. Itt abból a fából, abból a kőből dolgozunk. Ezeket meg is tudjuk mutatni, nemcsak beszélünk róla, hanem minden helyi anyagból van, amit itt megépítettünk. Ha csak ennyi van, abból is lehet tanulni – mondta András Mihály. Közben az átalakított csűrben egy tárgyalót mutat, ahol az elmúlt napokban a tapasztás technikáját próbálták ki a kalákázók. Egymás mellett dolgozva Egy másik helyszínen a gyerekek és felnőttek együtt dolgoznak. Vannak, akik mintákat rajzolnak lapokra, mások bútorokat, székeket festenek Bartos Tünde vezetésével. – Mindenhol vannak székek, amit kidobnak. Kettő nincs egyforma, de megcsiszoljuk és ráfestjük a mi mintakincsünket, a mi üzenetünket. Nekünk ettől szép lesz. Aki itt meg tudja festeni, az hazamegy és magának is tud ilyet készíteni. Itt más-más korosztályok vannak, és az nem baj, ha a gyermekek és szülők megtanulnak egymás mellett dolgokat – hangsúlyozza. András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója is. Az együttesnek nemcsak itthon vannak fellépései, de a szórványban vagy külföldön is. Az ottani vendéglátókat itt szokta fogadni. A tizedik kalákában is többen vannak Beszterce-Naszód megyéből, olyanok is, akik az ottani tánccsoport tagjai. – Van egy szórvány–Székelyföld–Magyarország kapcsolat. A szórványból érkezetteknek nincs személyes kapcsolatuk Székelyfölddel, de most itt vannak a táborunkban, együtt dolgoznak, együtt táncolnak. Együtt vagyunk az előadásokon, hajnalig együtt barátkoznak. Vannak, akik több éven keresztül visszajöttek, azért életre szóló barátságok köttetnek és évközben is tartják a kapcsolatot. Mindenképpen ez kohézió, összetartó erő – fogalmaz András Mihály. A beszélgetést éppen egy fiatal szakítja meg, aki fenőkövet keres. Amíg a házigazda kerít egyet, addig megtudom, hogy a fiatalember Beszterce megyéből jött és a helyi tánccsoport tagja. Átörökíteni, újratanulni A kalákában több mesteremberrel is találkoztam, akik a munkálatokat vezetik, irányítják. Van, aki itt próbált ki olyan technikákat, megoldásokat, amilyeneket a régi mesterek alkalmaztak. Később máshol is sikerrel használta ezeket. Az újrahasznosítás kiemelten fontos a kalákákban, ezért a házigazda már kapott is a fejére a mesteremberektől, hogy „szarból nem lehet várat építeni”. Itt egy kidobott székely kapu is ízlésesen tud újrahasznosulni, akár más funkcióval, ahogyan egy boroshordó is. Az elmúlt évek tapasztalatából tudják, hogy legalább tíznaposra kell tervezzék a kalákát, mert az első hét után nem mennek haza a kalákások. Minden évben kerül, amit tenni, s közben újabb feladatoknak is meg kell felelnie az udvarnak. Táncoktatásra alkalmas tér építését tervezik a jövőben. Ahogyan azt is, hogy a Székelyföldön megtalálható gyümölcsfafajtákat, bokrokat összegyűjtsék itt. – Sokszor szervezünk versenyeket, ahol oklevelet adunk a táncosoknak. Aztán ezt lehet összegyűrik, elteszik a résztvevők. Ha oklevél helyett gyümölcsfákat vagy akár bokrokat kapnának a táncosok, ennek a gyümölcsét akár az ükunokák is élvezhetnék – mondja András Mihály. – Azt szeretnénk, hogy mi oltóágként működjünk. Miközben mi magunkat is tanítjuk, visszanemesítjük, környezetünkbe rögtön tudjuk ezt átszivárogtatni, hogy oltóágak legyünk – fűzte hozzá. A mesterségek, a régi tárgyak újrahasznosítása, a természetes, környezetünkben megtalálható anyagok használatának jó példáival lehet találkozni a rendezvénybirtokon. Az oltás nemcsak a fákon, de a kalákásokon is megfogan. A hagyományőrző kalákát az András Alapítvány, a Hargita Megyei Kulturális Központ társszervezésben a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és Magyarország Főkonzulátusának támogatásával valósítja meg.