Hirdetés

Tanfolyam nemcsak gyerekeknek

HN-információ
Népmesemondó tanfolyamot szervezett Csíkszeredában a Hagyományok Háza Erdélyi Hálózata. A harmincórás kurzus a múlt hétvégén kezdődött, célja a nyilvános beszéd fejlesztése, valamint magabiztosabb megnyilvánulás elősegítése, főként a pedagógusok és előadóművészek számára, de minden érdeklődőt szívesen fogadtak a programon. A tanfolyam február 23–25. között folytatódik majd, a szervezők elégedetten zárták az első képzést. A budapesti Hagyományok Háza, a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény tavaly januártól jelen van a Kárpát-medence magyarlakta területein: a Vajdaságban, Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben. Ennek a hálózatnak köszönhetően jött létre a népmesemondó kurzus. A tanfolyam a nyilvános szereplés fejlesztését helyezi előtérbe. Berecz Andreától, a rendezvény kapcsolattartójától megtudtuk, hogy a tanfolyam ötlete 2017 tavaszán született Székelyudvarhelyen, ahol a Hagyományok Háza nyílt nap résztvevői jelezték igényüket a képzés megszervezésére. – A program célja az élőszavas mesemondás elméleti és gyakorlati-módszertani hátterének megalapozása. A múlt hétvégi eseményen többnyire tanítónők és óvónők vettek részt, pályakezdők és tapasztaltabbak egyaránt – részletezte Berecz Andrea, hozzátéve, hogy a Tiszta Forrás Alapítvány segítségével jött létre a csíkszeredai tanfolyam. A program résztvevői megismerkedtek a népmeséknek a népköltési műfajok rendszerében elfoglalt helyével, legfőbb poétikai jellemzőivel, és szövegpéldákon keresztül a népmese alműfajaival, de filmfelvételek elemzése is a képzés része volt. – Az első hétvége résztvevői iránymutatást kaptak a meseválasztáshoz, a gyakorlati foglalkozásokon pedig a meseszövés technikáit gyakorolták és önálló mesemondással is bemutatkoztak – ecsetelte a kapcsolattartó, mondván, hogy a februári foglalkozáson ezeket az ismereteket bővíthetik az érdeklődők. Mivel a harmincórás tanfolyam két hétvégét foglal magában, így főként a korábbi résztvevőket várják vissza, de bárki csatlakozhat az újabb képzéshez. A múlt szombati program nyilvános meseesttel zárult, ahová gyerekek és felnőttek egyaránt ellátogattak, a szervezők azt ígérik, a következő alkalommal sem marad el ez a népszerű esemény. – Arra biztatok mindenkit, éljen a mesehallgatás lehetőségével! Ismét bebizonyosodott, hogy a mese nem csupán gyermekeknek szóló műfaj, kicsik és nagyok figyelmét egyaránt lekötötte az előadók stílusa, és a történetek szövevényessége, általános érvényű igazságaik – jelentette ki Berecz Andrea. A népmesemondó kurzus tehát február 23-án folytatódik majd Csíkszeredában, a Tanulók Házában, addig is információk az andreaberecz14@gmail.com e-mail-címen vagy a 0756–244269-es telefonszámon érhetők el. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!