Hirdetés

Továbbra is 5-5 Csíkpálfalván

HN-információ
Továbbra sem született döntés Csíkpálfalván az alpolgármester személyéről, mert sem az alpolgármester-választás, sem új tanácsos mandátumának igazolása nem szerepelt a május 3-i rendes havi tanácsülés napirendjén. [caption id="attachment_48896" align="aligncenter" width="2600"] Tanácsülés Csíkpálfalván. Tanácstalanság Fotó: Daczó Katalin[/caption] Hargita megye prefektusa átiratot küldött Csíkpálfalva önkormányzatának, amelyben kifogásolta, hogy külön döntést hoztak Csiszér Gábor alpolgármester tisztségéből való lemondásáról, valamint ugyancsak Csiszér Gábor tanácsosi mandátumáról való lemondásáról. Az alpolgármester lemondását ugyan elfogadta egy korábbi határozattal a tanács, a tanácsosi tisztségről való lemondás elfogadásáról viszont még mindig kérdés, hogy született-e határozat, s ha nem, akkor van-e erre szükség. A pálfalvi tanácsosok a tegnap délutáni ülésen úgy vélték, hiába a prefektusi kifogás, ők előzőleg nem fogadtak el a tanácsosi mandátumot illetően határozatot, hiszen 5 igen szavazat és 5 tartózkodás volt. – Akkor lett volna érvényes a határozat, ha lett volna többségi döntés – hangsúlyozta Rákossy Botond tanácsos, aki azt is kifejtette, hogy a választásokon elért 6–5-ös eredmény alapján úgy látnák korrektnek, ha RMDSZ-es a polgármester, MPP-s legyen az alpolgármester. Pálfalván ugyanis hat RMDSZ-es és öt MPP-s tanácsos jutott be az önkormányzatba, de a volt alpolgármester hiányában jelenleg 5–5 az állás. Elhangzott az is, hogy átiratot küldenek a prefektusi hivatalba, vagy a következő tanácsülésre meghívják a prefektusi hivatal jogászát és eligazítást kérnek a patthelyzetből való kilábaláshoz, mert eddig mindegyik, e tárgyban elfogadott határozatuk ellen kifogást emeltek. – Kérdés, hogy a tanácsosi mandátumról való lemondást tudomásul kell venni, vagy határozatot kell hozni róla – hangzott el többször az ülésen. Ferencz Csaba polgármester szerint kissé elvesztek az értelmezések útvesztőjében, és úgy látja, hogy az MPP frakció megállapodás kicsikarását szeretné elérni az időhúzással. A polgármester azt is elmondta, érzi az alpolgármester hiányát, hiszen a pálfalvi tanács mindössze 13 alkalmazottal dolgozik, és az alpolgármester feladatkörébe tartozott a szociális munkások irányítása, a tűzoltókkal való együttműködés, az utak karbantartása, és általában a közterületeken végzendő feladatok. Csiszér Gábor alpolgármester, miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) korábban összeférhetetlenséget állapított meg esetében, februárban mondott le tisztségéről. Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!