Életem legtöbb dolgát Karcfalván értem el Hetvenöt évet töltött szeptember 24-én Zágoni Elemér főgyógyszerész, gyógyszerészeti szakíró, a fekete ribiszke kutatója és egyik legmeggyőződésesebb népszerűsítője. Karcfalván született, és életének java részét is ott töltötte el. Az anyai nevelőszülőktől örökölt házban lakik, udvarában kis laboratóriumot/feldolgozót épített, mert a munkát, a gyógyhatású készítmények előállítását nyugdíjasként is folytatja. [caption id="attachment_37437" align="aligncenter" width="1400"] Fotó: László Róbert[/caption] – A Zágoni név ritka Csíkban. Hogyan gyökerezett meg Karcfalván a Zágoni család? – Zágoni nagyapám Kovász­náról származott, épület- és bútorasztalosként jó száz évvel ezelőtt a balánbányai bányához jött dolgozni, majd a bánya megnyitása után Karcfalván telepedett le. Így én kisiparos családban születtem, édesapám is folytatta a nagyapám mesterségét, roppant találékony ezermester volt. Saját kezűleg készített ványolót, a szomszédoknak darálómalmot, és volt vízifűrésze, asztalosgépei... Gyerekkoromban már saját villanyáramunk volt a vízkeréknek köszönhetően, és abból az áramból a jenőfalvi községházának, az édesanyám nevelőszüleinek és a templomnak is biztosította a világítást. Nekem is készített egy kicsi tüzes gépet, amelybe vizet lehetett tölteni, begyújtani, és sípolt. Felső tagozatos koromban már én segítettem neki a tokozatok készítésében, még az ablakok üvegezését is elvállaltam. De abban az időben, aki dolgozott és volt valamije, igyekeztek tönkretenni. Édesapámat is kizsákmányolónak nyilvánították, és ez az egész fiatalkoromra rányomta bélyegét. – Ön Csíkszeredában járt középiskolába. Elkísérte a kizsákmányoló családi háttér oda is? – A felvételit befolyásolta, de végül Perjessy igazgató úrnak köszönhetően bekerültem a gimnáziumba, öcsém viszont néhány évvel később már sehol a megyében nem tudott felvételizni és Lugoson járt középiskolába. – Miért, hogyan lett gyógyszerész? – Nem gyógyszerésznek indultam. A tanári pálya vonzott, és az érettségi után Kolozsvárra a matematika-fizika szakra felvételiztem, de a származásom miatt, az írásbeli után a sikertelenek közé kerültem. Amikor megtudtam, rögtön kivettem az ügycsomómat, és átmentem Marosvásárhelyre, hogy legalább az egészségügyi technikumba felvételizhessek. Közben kiderült, hogy lett volna lehetőség mégiscsak Kolozsváron tanulni, de inkább Marosvásárhelyen maradtam, és gyógyszerészasszisztens lettem. Ekkor szerettem meg a gyógyszerészetet, szenzációs volt a gyakorlati képzés: első éven naponta három órát dolgoztunk gyógyszertárban, másodéven négy órát és harmadéven öt órát és ezért fizetést is kaptunk. Most az asszisztensképzés nem így történik, és sokszor a végzős asszisztenseknek fogalmuk sincs a gyógyszertárról. – 1962-ben fejezte be a gyógyszerészasszisztens-képzést, egy évet Karcfalván dolgozott, de közben felvételizett az egyetemre, és 1968-ban már vezető gyógyszerészként tért vissza Karcfalvára. Az életrajza szerint nem volt sok munkahelye… – Összesen kettő. Ha tőlem függött volna, egy lett volna. Karcfalván szerettem volna maradni. Több mint 17 évet, 1987-ig itt dolgoztam, s akkor egyik napról a másikra kötelező módon behelyeztek Csíkszeredába, hogy rendezzem be, indítsam be a frissen felépült Virág utcai gyógyszertárat, vagyis a 82-es számú patikát (most Donna gyógyszertár). Ez volt a megye legnagyobb patikája a maga 340 négyzetméteres felületével… Még volt egy felvonó a következő emeletre, ahol azt terveztük, hogy egy megyei galenusi laboratóriumot állítunk fel. – Gondolom, Ön már korábban is foglalkozott gyógyszerkészítéssel, hiszen hozzátartozik a gyógyszerészek mindennapjaihoz… – A karcfalvi patikában is volt egy helyiség, ahol készítmények előállításával dolgoztunk, csomagoltuk és úgy adtuk a betegeknek pl. a szulfamidkenőcsöt, vagy kénes kenőcsöt, köhögéscsillapító szirupot. Ott készültek az én készítményeim a visszerekre és a lábszárfekélyre, ott készült a Ribifer, amely vashiányos vérszegénységben alkalmazott gyógyszer, amit én szabadalmaztattam, és később a gyógyszervállalat galenusi laboratóriuma gyártotta. Ugyancsak a galenusi laboratórium vette át a feketeribiszke-levélből készült Hiporib-készítményemet, amit szintén én szabadalmaztattam vérnyomáscsökkentőként. Karcfalván készítettük a ribizliszirupot, amit felhasználtunk az elaborációknál ízesítésre, de a ribizliben található természetes vitaminok és nyomelemek hatását is be lehetett kombinálni ezekbe. Vagy itt készítettem a fenyőszirupot, amelyet főleg a köhögéscsillapító szirupoknál vivőanyagnak, édesítő anyagnak vagy ízjavító szirupként használtam, de a piros csalóka maga is fertőtleníti a légutakat. – Kapott egy lehetőséget ezzel, hogy bekerült Csíkszeredába, nem? Vagy karcfalvi gyógyszerészként is ugyanolyan szakmai sikereket ért volna el? – Életem minden fontos dolgát Karcfalván értem el. Óriási előny volt számomra, hogy a feleségem is gyógyszerész, én nyugodtan itt hagyhattam egy héten egyszer vagy kéthetente két napra és mehettem fel az egyetemre, vagy mehettem a gyógyszervállalat laboratóriumába dolgozni. Tudta a vállalat vezetősége is, hogy itt a távollétemben is minden zavartalanul működik. Viszont a csíkszeredai főgyógyszerészi beosztás úgy is mondhatnám, hogy borzalmas volt számomra olyan szempontból, hogy ott az adminisztráció és a betegek sokféle kérdése lefoglalta az időmet, állandóan foglalt voltam. – Ezekben az években, az 1980-as évek közepén-végén úgy emlékszem, nagy gyógyszerhiány volt. Mit tehettek a gyógyszerészek ennek a csökkentésére, a hiánycikkek pótlására? – Már karcfalvi viszonylatban sok dolgot pótoltunk. Volt időszak például, amikor nem lehetett hozzáférni az Extraverálhoz, a legközismertebb nyugtatóhoz. Macskagyökér-kivonatot viszont lehetett kapni tinktúra formájában. Átalakítottuk cseppek formájában adagolhatóvá, és azt adtuk a betegeknek nagyon jó eredménnyel. Vagy volt az 1 cg-os Saprosan, amit csecsemőknek adtak bélfertőtlenítőnek és hasmenéseknél. Mi szuszpenziót készítettünk belőle – kiegészítve más hatóanyagokkal is –, amit kiskanállal be lehetett adni. Nagyon sok gyógyszert lehetett helyi készítményekkel pótolni. Ugyanakkor a gyógyszervállalat vezetősége azt vallotta, ha egy külföldi készítményt itthon valamilyen formában el lehet készíteni, azt pótolni kell. Így születtek meg székelyföldi gyógynövénykészítmények. Például a Rovatimex egy vesekőoldó francia szer. A gyógyszervállalatnál ugyanazokat az anyagokat elő lehetett állítani a laboratóriumban, vagy valamelyik komponensét valamilyen kutatóintézetnél, így születtek meg többek között a Rovatimex és Cystenal névre hallgató külföldi cseppeket helyettesítő cseppek nagyon hozzáférhető áron, alig egyharmad, egyötöd árért. A gyógyszervállalat galenusi laboratóriumában mintegy 50 gyógyszert készítettek, amiből 16 teljesen gyógynövénytartalmú gyógyszerként került forgalomba, és ezek között voltak az én készítményeim is. – Az örök élet elixírjét véletlenül nem fedezte fel? – Nem is gondolkoztam rajta. Nem lehet ilyenekbe beleszólni... Mi úgy születtünk tudtunk nélkül és úgy is halunk meg. Nem a mi hatáskörünk. – Néha látok olyan patikát, amelynek a kirakatában hirdetik, hogy gyógyszerkészítményeket is készítenek, mert nagyon gyakori az olyan gyógyszertár, amely szinte üzletként működik, előrecsomagolt termékeket ad el. Hogy látja ezt? – A liberalizáció legnagyobb bűnének tartom ezt. 1989 előtt léteztek gyógyszertártak és úgynevezett 1. fokú gyógyszerpontok. A gyógyszertárak szigorúan gyógyszerész vezetésével működtek, egy gyógyszerész mellett egy-két asszisztens besegített, de gyógyszerész volt az officinában, ahol kiszolgálják a betegeket, a receptúrán, ahol elkészítik a gyógyszereket és az elaborációnál is. Az első fokú gyógyszerpontok csak gyógyszerkiadást végeztek, nem készíthettek gyógyszereket. Erre a liberalizációval megjelentek olyan gyógyszertárként működő egységek, amelyeket már eleve úgy engedélyeznek, hogy gyógyszert nem készítő gyógyszertár. Hát ez nem gyógyszertár! – 2007-től nyugdíjas… hogy telnek a napjai? – Nagyon jól, hasznosan telnek. Nem tudnék kompromisszumot kötni és alkalmazkodni a mai helyzethez, ahol a gyógyszerésznek a hátánál áll valaki, valamely multinak a képviselője, aki megmondja, melyik gyógyszert kell kiadni, vagyis azt, amit az ő cégén keresztül forgalmaznak, és ami drágább. Mert ilyenek történnek… – Hogyan látja a gyógyszerhasználatot? Mert nekem úgy tűnik, hogy kezdtük túlzásba vinni… – Ez az én véleményem is. Nagyon könnyen nyúlunk a gyógyszerekhez, és arról sem vagyok teljesen meggyőződve, hogy bizonyos gyógyszereket jó, hogy bevezettek, vagy sem. Nem beszélve azokról a táplálék-kiegészítőként behozott készítményekről, amelyeknél még az összetétel is pontosítatlan, még a növény nevét sem tudják helyesen felírni, amit tartalmaz, nem beszélve arról, hogy olyan speciális készítmények vannak, amelyek azért, hogy mutassák, hogy van hatása, kemikáliákat is tartalmaznak, amelyeket fel sem tüntetnek. Egyre több a visszaélés ezen a területen. Én tulajdonképpen nem hiszek minden gyógyszerben, és minimálisra próbálom csökkenteni a használt gyógyszerek számát. – Gondolom, az egészséges életmódra is odafigyel… – Nagyon. A csontritkulásra például mákolajat iszom. A reggeli tornámat nem hagyom el soha. A rügyterápiában bízom, készítettem feketeribiszkerügy-kivonatot, azt is használom. A nyáron egyedül feldolgoztam az 500 kg ribizlimet. Hál’ istennek jól vagyok! Daczó Katalin