borús égbolt
Szó és cselekedet
Péld 16,24
Lépesméz a gyönyörűséges beszéd: édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.
Azt szokták mondani, a tett beszél. Nagy igazság rejtőzik e népi bölcseletben, hiszen nem sokat ér a szó, ha tettekben nincs megmutatkozása. Van, aki szépen beszél a békesség szükségességéről, de környezetében semmit sem tesz annak megszületéséért. Van, aki szavaiban Isten „báránya”, de tetteiben bőszült fenevad. A szó tehát nem sokat ér, ha nem mutatkozik meg példaadó tettekben. Erre szokták mondani, hogy „vizet prédikál és bort iszik”.
Ha elmélyedünk a Biblia tanulmányozásában, azt tapasztaljuk, hogy az is bizonyságot tesz a cselekedet szükségességéről. „Ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel…”; „Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben és cselekedetben…”; „Az igének megtartói legyetek, ne csak hallgatói…”; „Mutasd meg hitedet a te cselekedeteidből…” stb. – mind olyan parancsolatok, elévülhetetlen igazságok, amelyek valóságosan kiemelkednek a Bibliából.
Az élet azonban nem sablon. Nem olyan, mint az öntőműhely, ahol ha elkészülhet az egyedi forma, a többi már önmagától megy. Nem olyan, mint a sekélyes víz, amely arra szalad, amerre a meder vezeti, hanem olyan, mint az áradás: szanaszét terül. Nem lehet az életnek egyetlen formát, egyetlen medret készíteni, s abba terelni unos-untalan. Nem elég néhány fontos szabályt betanulni és gyakorolni, mert minden helyzetnek mások a következményei. Hogy nem egyoldalú az élet, azt már a Biblia írói is kitapasztalták. Például bizonyságot tettek a cselekedetek fontosságáról, hogy tett nélkül nem sokat ér a szó, ugyanakkor azt is észrevették, hogy a tettek mellett megfelelő szavak is szükségesek. Ezért írta a Példabeszédek könyvének szerzője, hogy mint az aranyalma ezüst tálon, olyan a helyén mondott ige, vagy másik alkalommal: lépesméz a gyönyörűséges beszéd; édes a léleknek…
Milyen komoly, napjainkban is helytálló ez a tanítás! Azt hirdeti, hogy a tettek mellett gyönyörűséges beszédek, szép igék is meg kell jelenjenek, s a kettő együtt adja az igazi értéket. Azt jelenti, hogy amiképpen a szó hitelét a cselekedet biztosítja, ugyanúgy a cselekedetet is megkoronázza a megfelelő szó. Hogy érthetőbb legyen, íme néhány példa:
Olvastam, hogy egy idős nagyapa nyolcvan éve dacára is hasznára akart lenni a családnak, s munkája bérét megtakarítva felajánlotta az unokának gépkocsivásárlásra. Örvendett az unoka, s hogy viszonozza a szívességet, az új autóval országlátni vitte a nagypapát. Szegény öreg más világban nőtt fel. Értett az időjáráshoz, az állatok, a növények világához, betegségeket gyógyított, szekeret készített, ha kellett, de azt nem tudta, hogy miként nyitják ki a gépkocsi ajtaját. Menet közben megálltak pihenni. A fiatalok kiszálltak, a nagyapa maradt a kocsiban. Visszaszólt az unoka: mi van, öreg, kiszáll-e, vagy megvárja az utolsó kenetet? Rosszulesett ez a beszéd a nagyapának, erőltetni kezdte az ajtó különböző fogantyúit. Szerencsétlenségére nem jóhoz nyúlt, és addig próbálgatta, míg letörte. Fellobbant az unoka, s csúnyán rákáromkodott a nagyapára. Gombóc gyúródott az öreg torkába, kínszenvedés volt a további utazás, s amikor hazaértek, soha többé még csak a közelébe sem ment az unoka autójának.
Ebben a történetben két jó cselekedettel találkozunk. Az egyik a nagyapáé, aki így szólt: fiam, én már öreg vagyok, kicsi az igényem, íme, itt van egy summa pénz, fordítsd életed szebbé tételére. A másik jó cselekedet az unokáé, aki hogy örömet szerezzen, országlátni vitte a nagyapát. De kérdezem: volt-e értéke az unoka jó cselekedetének? Semmi az égvilágon. Azért nem, mert jó cselekedetét nem kísérték jó szavak is. Hogy is mondja a Biblia? Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek – ugyanakkor érzékelteti, hogy a nem gyönyörűséges beszéd bizony keserűség a léleknek.
Ebéden voltam valahol, szívesen látott a család. Helyet foglaltunk az asztalnál, s amikor a tálhoz nyúltunk volna, a hitvestársak között parázs vita robbant ki. Mit gondoltok, jólesett az ebéd? Éhes voltam, de alig ettem pár falást, s igyekeztem minél hamarabb elmenni, mert tettekben megmutatkozó szívességüket nem kísérték szíves szavak.
Az egyházközségnek közmunkázni jött valaki. Igazi, munkásember, aki nem lopja az időt, hanem a közösségnek is úgy dolgozik, mint saját magának. Végtelenül példamutató volt a cselekedete, de nem úgy a beszéde. És bizony zúgolódó szavaival megsemmisítette jó cselekedetét.
Mennyivel másabb, amikor a szó és cselekedet összhangban van. Mennyivel jobban esik a kenyér, amikor nemcsak odataszítják, hanem szívélyesen odakínálják. Mennyivel jobban esik az álom, amikor nemcsak ágyat bontanak, de szép álmokat is kívánnak. Mennyivel jobban esik a segítség, ha szavak is alátámasztják a segítő igyekezetet.
Édesanyám mesélte: orvoshoz ment Sepsiszentgyörgyre. Mint minden falusi ember, ő is tartózkodó volt. Jött ez, jött az, az egyik úrnak, a másik nagyságának látszott, s ő mindenkit előreengedett. Az orvos többször kinézett. Látta, hogy az a falusi nénike alázatosan vár. Egyszer csak hozzászólt: „Jöjjön be, édesanyám!” – Fiam – mondta később –, ettől a meleg hívástól minden szorongásom elmúlt, valósággal félig meggyógyultam.
A jó cselekedetet jó szavak kell kísérjék hát. Olyan, mint az orgona: nemcsak a prímhangoknak, a kíséretnek is összhangban kell szólniok. Olyan, mint a virágcsokor, amely aszparágusz vagy fenyőág közé kötve mutat igazán jól! Olyan, mint az alma, amelyet nem mindegy, hogy sárosan vagy fényesre törülve nyújtunk át valakinek.
Szolgáljon hát mindez emberi magatartásunk nemesítésére. Ne felejtsük, a szép szó cselekedetek nélkül nem sokat ér, ugyanakkor a cselekedetek is megkívánják, hogy a léleknek jóleső, emberhez méltó szavak kíséretében történjenek. Ámen.
(Homoródszentpál, 1987)
Keresztes Sándor nyug. unitárius lelkész
web.jpg)