Hirdetés

Szlovák és cseh csapatok lépnek jégre Csíkkarcfalván: Rangos tornát tart a Sapientia U23

HN-információ
Két szlovák és egy cseh csapat ellen játszik a hétvégén a Sapientia U23 jégkorongcsapata. A Sekler-kupa az Európai Egyetemi Hoki Liga keretében zajlik a csíkkarcfalvi műjégpályán. Győzelemért szállnak harcba a hétvégén a Sapientia U23 hokisai                               Fotó: Tămîrjan Róbert / archív Nemzetközi jégkorongtornát szerveznek mától vasárnapig a csíkkarcfalvi műjégpályán, a székely jégkorong történetében először látogatnak Felcsíkra szlovák és cseh egyetemi csapatok. A Sekler-kupa nevet viselő torna ugyan egy önálló seregszemle, saját díjazottakkal, de az itt elért eredmények beleszámítanak az Európai Egyetemi Hoki Ligába (EUHL) is. A 2019/2020-as idény egyik nagy újdonsága volt a Székelyföldi Jégkorong Akadémia életében, hogy a Sapientia – EMTE-vel közösen alapított csapat már fennállásának második évében bemutatkozhatott a EUHL nevet viselő bajnokságban. A versenysorozat kifejezetten azokat az európai gárdákat tömöríti, amelyek a tengerentúli egyetemi sport mintájára képzelik el az utánpótlásképzést. Az EUHL-ben minden részt vevő gárda egyetemhez tartozik, és a sport mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a játékosok továbbtanulására is. Ennek a rendkívül inspiráló közösségnek lett a tagja idén a Sapientia U23. Del Pedrick és Antal István tanítványai már túl is vannak egy szlovák–cseh–magyar túrán, ahol jó játékot mutatva biztató eredményeket értek el. Győzni tudtak Trencsénben és a Hokiklub Budapest ellen, de szoros, izgalmas meccset játszottak a prágai Ká­roly Egyetem legjobbjaival szemben is. Mától vasárnapig újabb három EUHL-es mérkőzése lesz a Sapientia U23-nak, a csapat ezúttal hazai környezetben bizonyíthat. Az EUHL Sekler-kupán a házigazdán kívül az UK Prága, a Gladiators Trencsén és az UKF Nyitra vesz részt, közülük kerül ki a háromnapos torna aranyérmese is, de az itt összegyűjtött pontok az összesített bajnoki tabellán is komoly átrendeződésekhez vezethetnek. Az EUHL-es hétvége során mindennap két-két mérkőzést rendeznek, 15 órától a vendégcsapatok találkozóira, 18.30-tól pedig a hazai érdekeltségű meccsekre kerül sor. A tornára különböző kategóriájú belépők válthatók, a teljes bajnokságra érvényes bérlet 30, a kétmeccses napi bérlet 15 lejbe kerül, míg egy összecsapásra a jegy 10 lej lesz a felnőtteknek és 5 lej a gyerekeknek, a Sapientia – EMTE által kiállított diákigazolvánnyal a belépés ingyenes. – Más hokikultúrából érkező csapatokkal szemben fogunk kiállni. Nyilván nem lesznek idegenek, hiszen a székelyföldi szurkolók láttak már cseh vagy szlovák játékosokat, viszont ez az ifjúsági torna azért lesz fontos, mert felmérhetjük, hogy milyen szinten vagyunk hozzájuk képest, miben különbözik a játékstílusunk. Egyetemi csapatról lévén szó, fizikálisan jóval közelebb állnak hozzánk, mint például a román bajnokság mezőnye. Ez lényeges különbség, de hozzá kell tenni, hogy jó néhányan közülük is szerepelnek hétről hétre a felnőttek között – mondta Antal István, a Sapientia U23 vezetőedzője. Hozzátette, ugyanúgy készültek erre a tornára is, mint minden más mérkőzésre. – Úgy megyünk majd ki minden alkalommal a jégre, hogy győzni, fejlődni, javulni szeretnénk. Az már az első kiszálláson bebizonyosodott, hogy játékerőben közel vagyunk ellenfeleinkhez, meglátjuk, hazai pályán mire leszünk képesek – tette hozzá Antal. A Sapientia U23 eddig öt meccset játszott az EUHL-ben, 7–4-re nyert a Trencsén és 3–1-re a Hokiklub Budapest ellen, de három vereséget is elszenvedtek: 7–5-re kaptak ki a budapestiektől, 4–2-re a prágaiaktól és 10–4-re a besztercebányaiaktól. Ma 15 órától a Gladiators Trencsén – UKF Nyitra, 18.30-tól a Sapientia U23 – UK Prága találkozókat rendezik, szombaton 15 órától az UK Prága – UKF Nyitra, 18-tól a Sapientia U23 – Gladiators meccsekre kerül sor, míg vasárnap 13-kor kezdődik az UK Prága – Gladiators, 16 órától a Sapientia U23 – UKF Nyitra mérkőzés.

HN-összeállítás



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!