4.
Márkos András 1948-ban elkészítette egész alakos Petőfi-szobrát, és azt felállították Székelykeresztúr főterén. Egy közvetett sajtóinformáció alapján gyaníthatjuk, hogy a szobrot 1949. július 31-én állították fel közterületen. Hogy valóban állt a szobor, igazolja a Petőfi-ereklyék elkötelezett kutatójától, Sándor-Zsigmond Ibolya keresztúri múzeumvezetőtől kapott két fénykép is. A kutató úgy tudja, pár napig állhatott az alkotás, de aztán eltávolították a talapzatról, ugyanis a hatóságok – és talán maga a művész is – úgy találták, hogy a szobor nem sikerült.
Ezt a feltételezést látszik igazolni több, ugyancsak Sándor-Zsigmond Ibolya által felkutatott és rendelkezésemre bocsátott levél is, valamint a művész későbbi, immár halála után, 1973-ban felavatott alkotása kapcsán megjelent emlékező írás is. Maga a művész írja 1959. április 7-én keltezett, Székelykeresztúr Város Néptanácsa Tanügyi és Kulturális Osztályához címzett levelében, hogy „…1848 százéves évfordulójára önkéntes munkával vállaltam volt ezt a szobrot, s mint tudjuk, a sietség és tapasztalatlanságom miatt egy elég fontos arányhiba csúszott bele – (a feje túl nagy lett a testhez képest). Emiatt a vas-szobrot fölállítani nem lehetett”.
Márkosnak a levélben megfogalmazott állítását igazolja Lőrinczi János, aki a Hargita napilap 1973. január 24-i számában megjelent A mester emlékezete című írásában felidézi: „Osztályfőnökünk volt, amikor hozzáfogott a Petőfi-szobor első változatának elkészítéséhez. Akkor még 1948–49-et írtunk. A székelykeresztúri líceum egyik helyiségében formálta a szinte három méter magas agyagtestet, s mi, az iskola akkori tanulói, szabadidőnk szinte minden percét a mester mellett töltöttük. Bandi bácsinak jólesett, hogy – bár nem értettünk a szobrászmesterséghez – mellette álltunk, biztattuk munkájában. Aztán végleges formát öltött a szobor egy olyan időszakban, amikor a tanár-mester már sejteni engedte kiforróban lévő nagy művészi képességét. A szobor bronzba merevedett, de évek hosszú során a székelykeresztúri múzeum udvarát díszítette. Nem került a tervezett helyére, Keresztúr főterére. Akkor naponta kérdeztük Bandi bácsitól, mikor leplezik le a szobrot? Aztán megkaptuk a választ: Fiaim, ez nem sikerült, az arányokkal, méretekkel baj van, de el fog készülni majd a hibátlan Petőfi-szobrom, amit valóban a keresztúri főtéren helyeznek el.”
Lőrinczi János bronzszoborról ír, holott – mint a korábban idézett sajtóbeszámolókból is kiderült – a szobrot vasból öntötték ki Szentegyházán, a hosszú ideig a helyi múzeum területén őrzött alkotást vas-Petőfiként emlegették azok, akik… tudtak létezéséről.
Volt, aki nem nyugodott bele abba, hogy raktárba került az alkotás. Sándor-Zsigmond Ibolya közlése szerint: „A nagy Petőfi-rajongó Sándor József építésztechnikus (1929–2020), kinek édesapja a Gyárfás család bejáró asztalosa, kertésze, mindenese volt, haláláig gyűjtötte a keresztúri Petőfi-emlékeket. Szívén hordozta a vas-Petőfi sorsát, és mivel látta annak hányódását, miután lekerült a talapzatról, az ötvenes években sokfelé levelezett a szobor felállítása érdekében. Sajnos eredménye nem lett, de Jóska bácsi a szobor művészi értékét, illetve annak hiányosságát nem tekintette akadálynak. Ő csak Petőfit szerette volna Keresztúrra. Az Előre, Vörös Zászló, Falvak Dolgozó Népe újságok válaszleveleiből néhányat átadott a múzeumnak, amelyeket küldök is.”
A szobor megmentésére irányuló igyekezetét bizonyítja az a három válaszlevél is, amelyet Sándor József kapott a bukaresti Előre, illetve a marosvásárhelyi Vörös Zászló napilapok „levelezési osztály”-tól kapott. Az Előrétől érkezett mindkét válasz leszögezi, hogy a kérelmező igényét továbbították a művelődésügyi minisztériumba, de választ nem kaptak. A második levélben már javasolják, hogy „a keresztúri néptanács kultúrosztálya forduljon közvetlenül a Minisztériumhoz – Covalschi elvtárshoz”. A kiolvashatatlan aláírású válaszlevélíró azonban ismételten megjegyzi, hogy „A mi véleményünk szerint egyébként a szobor művészi szempontból nem megfelelő”, illetve „Egyébként – amint már legutóbbi levelünkben is írtuk – a képek alapján úgy véljük, hogy a szobor művészi szempontból nem megfelelő. Valószínűnek tartjuk, hogy ma már maga a szobrász is ezen a véleményen van, annál is inkább, mert annyi idő óta ő is sokat fejlődött, és már nem így mintázná meg Petőfit.” 
A Vörös Zászlótól kapott választ érdemes teljes egészében közölni:
„Kedves Sándor Elvtárs!
Értesítjük, hogy a Petőfi-szobor felállításával kapcsolatos levelét elküldtük kivizsgálásra, és az illetékes szervek a következő választ adták: A Petőfi-szobrot 1948-ban készítette Márkos András volt székelykeresztúri tanár, aki jelenleg a kolozsvári iparművészeti főiskola tanára. A szobrot az illetékes Minisztérium és a rajoni kultúrosztály nem engedélyezte rendeltetési helyére felállítani, mivel megállapítást nyert az, hogy a szobor tervezője és készítője alkotási hibákat követett el. Ugyanakkor tudomásunkra adják, hogy a szobor nincs eldugva és nincs eldobva, mivel a szobor jelenben is a néptanács raktárhelyiségében van elhelyezve.
Ugyancsak tudomásunkra hozzák, hogy Márkos András, a szobor tervezője és készítője ígéretet tett a szobor kijavítására és újraöntésére.

Elvtársi üdvözlettel,

Levelezési osztály”

Tehát a szobor aránytalanságaira és egy újabb szobor elkészítésére tett kísérletekre vonatkozó állítást látszik igazolni Márkos Andrásnak a Fazakas elvtárshoz intézett, fentebb idézett levele is.
Végül mégsem veszett el a kalandos sorsú vas-Petőfi: az alkotás büszt részét levágták, talapzatra helyezték a költő nevét viselő iskola előtt, és 1992. június 8-án ünnepélyes keretek között felavatták. Fülöp Lajos, a múzeum akkori vezetője, a Hargita Népe külső munkatársa írta Újabb Petőfi-szobor Székelykeresztúron című, a lap június 10-i számában megjelent beszámolójában: „Kiemelkedő közművelődési események színhelye volt pünkösd másodnapján Székelykeresztúr városa. A Petőfi Sándor Általános Iskola előtt, nagyszámú résztvevő jelenlétében került sor a forradalmár költő mellszobrának leleplezésére. A vas-Petőfit Márkos András szobrászművész még 1948-ban elkészítette (Szentkeresztbányán öntötték ki), s azóta a város múzeuma őrizte. Méltó helyre került most, a nevét viselő iskola előtt hirdeti, hogy Székelykeresztúr ezután is példás szerepet vállal a Petőfi-kultusz ápolásában és megőrzésében, ahogyan azt többek között Dávid Gyula, az EMKE elnöke oly találóan megfogalmazta”. Mint írja, „Az eredetileg egész alakos szobrot – a művész kívánsága szerint – mellszoborrá alakították át”.

Folytatjuk