Becses ajándékkal lepett meg nemrégiben Szikora József, a Magyar Katolikus Rádió közéleti szerkesztőségének főszerkesztője: gazdag publicisztikai munkássága darabjaiból válogatott kötetet nyújtott át. A kötet címe – A vízben – és ajánlása – „barátsággal” – egyaránt a szerző szerénységét, megfontoltságát sugallja. Azt, hogy kevés szóval is lehet súlyos gondolatokat közölni. Sarány István olvasónaplója. [dropcap]K[/dropcap]íváncsian, majd fokozódó érdeklődéssel olvastam Szikora József A vízben című publicisztikakötetét. A szolid eleganciájú, hivalkodásmentesen díszes kivitelezésű könyvben jegyzetek, glosszák, kisesszék, felelevenített emlékek sorjáznak tematikus egységekbe szerkesztve. Az írásokon látszik, hogy profi művei: adott határidőre és pontosan megszabott terjedelemre készültek. Ezzel magyarázható feszességük, hasonló terjedelmük, szigorú felépítésük, s ezzel magyarázható tematikájuk is. Szikora József önmagáról, a hozzá közel állókról, a vele megesett vagy környezetében történt eseményekről ír, így élményei közvetlenek, hitelesek, az olvasó számára is emberközeliek. A személyes élmények azonban nem a szerző kitárulkozását jelentik, hanem a társadalom, a közösség életét meghatározó, befolyásoló jelenségekre való figyelést, az azok iránti figyelem, érdeklődés felkeltését. Az írások nem tömegeknek szólnak, hanem a magányos olvasónak: az olvasó, a befogadó mindvégig úgy érzi, hogy a szerző kizárólag neki ír, hozzá intézi egyszerű, de mesterien forgatott szavait, a kéznyújtásnyira bekövetkezett történések pedig általános, az egyedin túlmutató töltetet kapnak. Szikora írásai keresztény írások. De nem hitbuzgalmi írások, nem hemzsegnek bennük a szentírásbeli idézetek, a bibliai példázatok, hanem egyszerűen keresztény lelkületű írások: a személyes élményeket, a közeli történéseket vagy a nagyléptékű eseményeket egyaránt e világszemlélet szűrőjén át értelmezi és láttatja. Írásait olvasva az az érzésem támad, hogy beszélgetek vele, s az ő történeteihez hasonló történetek emléke ötlött fel bennem, megannyi új értelmezést nyerve, vagy megerősített korábbi értelmezésemben. „Szokott Ön úszni, Uram? Látja, én most azt teszem. Úszom. Na nem a boldogságban, csak a Balatonban, de ezt is nagyon-nagyon szeretem. A boldogságban sem rossz lubickolni, s Önnek elmondhatom – remélem, köztünk marad –, én tulajdonképpen boldog ember vagyok.” A címadó írás kezdősorait idéztem kedvcsinálóként és annak példájaként, hogy a boldogsághoz nem kell sok minden. Elegendő egy kiadós úszás vagy egy jó könyv, mint a Szikoráé…