Hirdetés

Sziklamászó fesztivál

HN-információ
Véget ért az Egyeskőnél a hetedig Lonely Rock Climbing and Highline Fesztivál, amely a profi és kezdő sziklamászóknak adott lehetőséget a sportág gyakorlására. Már hetedik éve vonzza a szik­lamászókat az Egyes­kő egyedülálló hangulata. Nem meglepő, hogy a fesztivál, amelyet ebben a térségben szervezett meg a Csíki Hegyimentő Csapat, nem csupán Románia területéről vonzotta a látogatókat. A fesztiválon vezetett túrákat szerveztek a Nagyhagymás-hegységbe, ahol harminc különböző mászóútvonalat alakítottak ki a résztvevőknek. Emellett kötélen is egyensúlyozhattak a magasság szerelmesei, akik hatvan méterre a talajtól sétálhattak át az Egyeskő két tornya között. Természetesen minden programon biztonságos körülmények között lehetett részt venni, és a hosszú nap végén fejhallgatós bulival lehetett kikapcsolódni. A silent party indokolt volt az adott környezetben, hiszen a Nemzeti Park területén szervezett Lonely Rock fesztiválon tilos a csendháborítás. A profi és amatőr sziklamászóknak szervezett programot elégedetten zárták le a szervezők, akik jövőre is várják a Nagyhagymás-hegységben lévő Egyeskőhöz az érdeklődőket. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!