Hirdetés

Szijjártó Péter Máréfalván új óvoda alapkőletételén vett részt

HN-információ
A helyi plébános, ft. Sebestyén Ágoston kezdeményezésére láttak hozzá Máréfalván egy felekezeti óvoda pályázatának elkészítéséhez, majd a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja jóvoltából 220 millió forint támogatást nyertek. A négy épületrészből álló, mintegy négyszáz-millió forint összértékből megvalósuló intézmény összesen négy csoport, azaz nyolcvan gyermek befogadására lesz alkalmas. A péntek délben tartott alapkőletéleli ünnepségen jelen volt dr. Kovács Gergely érsek, valamint népes magyarországi kormányküldöttség. A magas rangú vendéget, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét Kovács Imre helyi polgármester köszöntötte. A majdani óvoda előkészített telkén tartott alapkőletételen megjelentek a megyei vezetők, a régió parlamenti képviselői és szenátorai, Tánczos Barna környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a szomszédos községek polgármesterei, székely ruhába öltözött fiatalok és nagyszámú helyi lakos. A bemutatott látványterveken a hagyományos székelyföldi faluképet idéző épületek sorakoznak, amelyek tervezője a farkaslaki születésű dr. Jakab Csaba egyetemi tanár, neves építész, akinek számos emlékezetes munkája áll Kárpát-medence-szerte. A szerző felvételei

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!