Hirdetés

Szeptemberben még kamatmentesen fizethetnek

HN-információ
A lakosság hetvenkét százaléka fizette eddig helyi adóit Gyer­gyószentmiklóson. A városháza felhívja a figyelmet, hogy még szeptember utolsó napjáig törleszthetik fizetnivalóikat kamatmentesen. [caption id="attachment_95266" align="aligncenter" width="1000"] Hétfőig lehet még kamatmentesen adót fizetni Fotó: Lázár Hajnal[/caption] Kis mértékben ugyan, de emelkedtek a helyi adók és illetékek idén Gyer­gyószentmiklóson. Az ingatlanok és autók esetében 1,3 százalékos az emelés, belterületek esetén pedig 0,2 és 5 százalék közötti. A lakosság többsége igyekszik időben törleszteni fizetnivalóját. Nagy Zoltán polgármester sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy még néhány nap áll a rendelkezésre a szeptember 30-i határidőig, akik pedig azt követően fizetnek, azoknak már késedelmi kamatot számol a polgármesteri hivatal pénzügyi igazgatósága. A városvezető elmondta azt is, a magánszemélyek 72 százaléka fizette már be helyi adóit, a cégek esetében pedig 68 százalék az arány, s arra számítanak, hogy a hónap végéig még nő a fizetők száma. A városvezető megjegyezte, általában jó adófizetők a gyergyószentmiklósiak, tavaly például 90 százalékot meghaladta azok száma, akik befizették adóikat. Nagy hozzátette, idén is ezt remélik, a szűkös költségvetés miatt ugyanis a polgármesteri hivatal az év végéhez közeledve anyagi nehézségekkel néz szembe. A helyi tanács döntése értelmében egyébként idén kevesebb adót fizethetnek a korábbi évekhez képest a mezőgazdasági gépek tulajdonosai, a fogyatékkal élő személyek, valamint a kisnyugdíjasok, de csak abban az esetben, ha tavaly év végéig tettek le igénylést erre vonatkozóan. A mezőgazdasági és haszongépjárművek esetén azok tulajdonosai 50 százalékos adókedvezményre jogosultak. Súlyos és halmozottan súlyos fogyatékkal élő személyek 100 százalékos adókedvezményben részesülhetnek az általuk birtokolt épületre és autóra. Kisnyugdíjasok a tulajdonukban lévő belterületek adói esetén kapnak kedvezményt. 25 százalékos a kedvezmény azon személyek esetén, akik jövedelme a minimálbér és a minimálbér fele között van, 50 százalékos azoknak, akik jövedelme a minimálbér felénél kisebb. 35 kérés érkezett 2018-ban ez ügyben a polgármesteri hivatalhoz. Idén is lehet igényelni az adókedvezményt, amely a jövő évi adókra vonatkozóan lesz majd érvényes a jogosultak számára. Fontos tudnivaló, hogy minden évben újból be kell nyújtani az igénylést. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!