Nemzeti ünnepünket általában a Balaton mellett töltöm, idén viszont a trópusi forróságban Budapesten ragadtam. Semmi baj, kihasználtam a lehetőséget: augusztus 20-án egy kis zenei portyára indultam. A bőség zavarával küszködtem, így az eltervezett programomnak csupán töredékét sikerült bejárni. A krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templom reggeli miséjén már megérintett az ünnepi hangulat, egymás után csendültek fel a Szent István-napi énekek. Megcsodáltam a felújított orgonát, amin egykor a híres karmester, Ferencsik János is gyakran játszott.
A délelőttöt a Gellérthegyen kezdtem, a kivételes panorámájú Filozófusok kertjében. Az öt világmegváltó gondolkodónak – Jézus Krisztusnak, Buddhának, Lao-Cenek, Ábrahámnak és Ehnantonnak – szentelt helyen ezúttal komolyzenei koncertsorozatot tartottak Panorama Classical elnevezéssel. Elsőként a Szent István Király Szakgimnázium fúvós-zenészei léptek színpadra Makovecz Pál vezetésével. Hősökként üdvözöltem az együttest: míg a népes közönség az árnyas fák alatt szürcsölgette itókáját, addig az ifjú zenészek a tűző napon csillogtatták tudásukat. A tehetséges muzsikusok ezúttal A lábak költészete – Táncok a világminden tájáról címmel nyújtottak át egy csokor ismert dallamot. Igazi békebeli fúvós-térzenét élvezhettünk. Sosztakovics Jazz szvitje nyitotta a sort, ezt követően Dvořák Szláv táncának és Brahms Magyar táncának tapsolhattak az egybegyűltek. Egy igazi csemegét is megismerhettem: Alfred Reed Örmény táncok című darabját. Népszerű kompozíció, s csak halkan jegyzem meg, hogy körülbelül annyi köze van az örmény zenéhez, mint Brahms táncainak kishonunk muzsikájához.
A koncert előtt-után a környéken is sétálhattam. Az egyik sátorban a színpadon szereplő hangszereket ismerhették meg az érdeklődők, a másik sátorban viszont a gyerekek népi hangszereket készíthettek. Igazi kis remekművek, mint például töröksíp mákgubóból, csörgődió, kis xilofon – konzervdobozból barkácsolt zengetővel – kerültek ki a szorgos kezek alól.
Egy kis szusszanás után a Vigadó téri Vigadó piano programjából merítettem. A Hosszú forró nyár című összeállításban a porond hangszerénél Nyári Gyula, a Magyar Bárzongoristák Egyesületének elnöke foglalt helyet, partnere a fiatalon is már jelentős sikereket elért bőgős, Orbán György volt. A produkciót Gábor S. Pál szerzeményeire alapozták, de felcsendült a Meseautó című film slágere, s az Express-sláger, a Van sokféle kismadár… is. A forróságban a nézőtérről folyamatosan tűntek el a székek (kemény harcok folytak értük), s mindenki itt is az árnyas fák hűvösébe húzódva hallgatta a népszerű dallamokat.
A Vörösmarty térre érkeztem, hogy a Jászság Népi Együttes Magyaroké című összeállításába beletekinthessek. Kicsit késtem, így lemaradtam Kallós Zoltán kedves daláról a Söprik az eredi utat című katonanótáról. Viszont élvezhettem a széki, ördögfüzesi, vajdaszeniványi, magyarvistai, s a záró gyimesi és felcsíki táncokat. Talán ennek a bemutatkozásnak volt a legnagyobb sikere, a közönség a tűző napon ünnepelte a művészeket, akik jól beöltözve, de teljes erőbedobással, verejtékezve mutatták be kivételes tudásukat.
Még hátra volt az est fénypontja, a Neoton koncert, amiről egy másik írásomban számolok be.
Az augusztus 20-ai program méltó volt nemzeti ünnepünkhöz. Nagy, s lelkes tömegeket szólított meg, s igazi karneváli hangulat uralkodott. Még egy megjegyzés: a hatósági áraknak köszönhetően, senkinek nem kellett mélyen nyúlni a pénztárcájába, egy pohár ital mellett igazi jókedvvel hallgathatta a kiváló előadók válogatott produkcióit.