Nem szükséges egyetlen nagy könyvet sem fellapozni, hisz éppen a szemünk előtt zajlik a történelem. Olyan éveket élünk, amelyek később benne lehetnének a tananyagban. A történelemről valami olyasmi jut eszembe, ami már elmúlt, s nem is fordulhat elő többé – élhetem a békés kiteljesedett világomat, ami merőben más, mint amit a történelemkönyvekben leírtak vagy a háborús filmekben megrendeztek. Hasonlóan nem látták közeledni a csatát a könyvekben szereplők sem. Vidáman eléldegéltem azzal a gondolattal, hogy a béke generációja vagyunk. Helyesbítek: voltunk eddig, s nem tovább. A végletes események sorozata közben látom, hogy az emberek mindig is szerették piszkálni egymást, csak az embertelenséget emelik idővel újabb és újabb szintekre. Azon a történelmen, amit most írunk, a modern kor vívmányai sokat változtatnak. Harci eszközzé formálódik a tömegkommunikáció, a közösségi média, sőt egy pillanat töredéke alatt láthatjuk, hallhatjuk, hogy mi történik szerte a világon. De vajon többet is érzünk, vagy ellenkezőleg, a rengeteg beérkező információ közömbössé tesz? Mindennek ideje van – ahogy a jó, úgy a borzalmas történéseknek is. Talán egy kollektív trauma után a társadalom megél egy olyan krízist, melynek során a következő években megváltozik a közhangulat, az egymáshoz való viszonyunk, s felértékelődnek az apró örömök: az otthon biztonsága, a szeretteink közelsége, a szabad akarat élvezete vagy a bizalom gyönyöre. De ez egyelőre képzelgés, mert jelenleg az összetűzésnek van ideje. Úgy dobálják egymásra a fenyegető szavakat, hogy közben nem néznek sem jobbra, sem balra, de még egymás szemébe se. Amiről mostanság ritkán esik szó, hogy milyen módon lehet ezekben az időkben is embernek maradni, és a saját, illetve egymás lelkivilágával foglalkozni. Abból a szemszögből is érdemes megvizsgálni a mindennapjainkat, hogy az események miként változtatják meg az erőszakhoz vagy a szabadsághoz való hozzáállásunkat. Kétségtelen, hogy én is félek, hisz az emberség számít most a legkevésbé. Szüntelen felteszem magamnak a kérdést: mit tennék, ha el kellene menekülnöm a biztonságot nyújtó otthonomból anélkül, hogy tudnám, lesz-e visszatérés?

Miklós Dalma