Szekta
A világ legnépesebb szektájának tagsága meghaladja a hétmilliárd főt. A többihez hasonlóan ezt a szektát is a pénz és a népbutítás mozgatja, jelmondata: „Hallgatni arany”. Üzenete: ha jót akarsz, hallgass. Alkalomtól, témakörtől, érintettségtől, pillanatnyi kedvünktől függően, hullámzó intenzitással önkéntesen és önkéntelenül is tagjai vagyunk, talán mindannyian. Ez valójában egy nagy ernyőszekta, amely lehetővé teszi a sok kisebb működését.
Ennek köszönhető a hétvégén leleplezett Kör nevű szekta több mint nyolcéves múltja is. A marosvásárhelyi gócponttal működő, a jelenlegi nyilvános információk alapján főként színművész-hallgató fiatal nők, esetenként kiskorú lányok szexuális és anyagi kihasználását célzó szervezett bűnözői csoport tevékenységéről százak suttogtak: családtagok, barátok, oktatók, kollégák, egész közösségek. Esetleg én is, esetleg ön is.
A magát spirituális vezetőként istenítő, és ezt a kisiklott családi környezetből érkező, lelkileg labilis áldozatokkal is ténylegesen elhitető férfi a hétvége óta előzetes letartóztatását tölti, segédei pedig házi őrizetben vagy bírósági megfigyelés alatt állnak. Az áldozatokat – akik között értesüléseink szerint Hargita megyeiek is akadnak – elszakította a családjuktól, elhitette velük, hogy ő az egyetlen támaszuk, és természetfeletti kapcsolataiból eredően közelebb viheti őket az istenséghez. Ezzel a „vakítással” elérte, hogy az áldozatok szexuálisan és anyagilag is átadták magukat a férfinak. A szexuális rítusok és a fiatal lányok fogva tartásának fő helyszíne egy lefestett és bedeszkázott ablakú, villanyáram nélküli öreg nyárádremetei ház volt.
„Erőszakot nem alkalmaztak rajta, elérték, hogy önként tegye, amit tesz” – mondta az egyik áldozat történetét viszonylag jól ismerő személy. „Eltűnt, de volt, aki pontosan tudta róla, hogy hol van. Utánamentek, elhozták, és a lánynak sikerült visszailleszkednie a társadalomba” – mesélte egy másik áldozat ismerőse. A férfi legnagyobb segítője a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen dolgozott és ott toborzott, őt még keresi a rendőrség. Talán ő lehetett az egyik a két nő közül, akit Nyárádremetén, a szekta „szentházánál” láthattak a falubeliek néha-néha. „Meg vagyunk rökönyödve a történteken. A jellegtelen, öreg háznak alig van szomszédsága, nagyon ritkán láttak bárkit is odamenni. Egyesek szerint a cigányok régóta állították, hogy ott valami nincs rendben” – mondta egy remetei lakos.
Az évek során több próbálkozás is volt egy-egy áldozat kimentésére, közvetetten pedig a bűnbanda felszámolására. A legelkeserítőbb ebben az egészben pedig az, hogy minden igyekezet ellenére csupán részsikerek voltak. Hiába kezdték ki több alkalommal is az egyetemi toborzó nőt, hiába próbálták a családtagok, kollégák „kimenteni” a megtévesztetteket. Túl kevesen voltak ahhoz, hogy fogást találjanak a szektán, a tehetetlenség pedig sokakban kiölte a kitartást. Volt, aki saját épségét féltette, legtöbben pedig azért nem léptek, mert az áldozatokat féltették. Egyrészt jogos: amíg nem ismered, mibe tenyerelsz bele, addig azt sem tudhatod, hogy ez milyen következményekkel járhat.
A csoportot tehát leleplezték. Az ügy nyilvánosságra került, a suttogások hangosabbak, de valószínű, hogy a tanulságot most sem vonjuk le, hiszen eddig sem tettük. Én nem szólok, mert félek, ön sem szól, mert ön is fél, az pedig szép lenne ugyan, ha közösen felszólalnánk, de sajnos nem bízunk annyira egymásban, hogy meg merjük tenni ezt a lépést. A lelki sérülések okozásának veszélye miatt marad a struccpolitika, dacára annak, hogy minél tovább haladnak egyes folyamatok, a jelenleginél is több lelki sérülés történik. Mindig csak félinformációk vannak arról, hogy egy-egy tanár szexuális feltételekhez köti az átmenő jegyet, orvosok ugyanehhez a műtétet, félinformációk vannak arról, hogy keresztbe zsarolja egymást a fatolvaj erdész, a korrupt rendőr, a zsebre dolgozó bakter, és félinformációk keringenek a lakásmaffiáról, a piaci maffiáról és az alvilág vezéreiről, valamint azok csatlósairól.
Szinte mindannyian szektatagok vagyunk, talán ez az egyetlen, ami összetart bennünket. Elsősorban nem eltakarítani akarjuk a szennyet, csupán távol maradni a szennytől. Ez a mi emberi gyarlóságunk.
Kovács Hont Imre