enyhe havazás
Székelyország – Szerelmes földrajz - Csíkország 7.
Zöld ország ez! Így hangzik az egész Székelyföld neve Orbán Balázs szóhasználatában, de Borszék zöld ország a zöld országban, semmi nem töri meg a végtelen erdőségek mélysötét zöldjét, s éppen ez a dús, izgalmas zöld nem engedi, hogy eluralkodjon a monotónia.
S milyen itt a táj télen? Kevés útleírást olvashatunk a hókucsmás fenyőóriásokról, mindenki a tavasz, a nyár, az ősz pompáját zengi.
Szép, humoros szólásmondás nevezi meg Csíkban, Gyergyóban a hókristályok áldását: Akkora hó hullott, hogy ölben viszik ki a kutyát ugatni.
Borszéken novembertől márciusig a fehér és a zöld szín az úr. A fenyő nem tűri a hó monotóniáját, foltosan, sávosan, sokszor felülkerekedve hirdeti, hogy itt az örökzöld a gazda, a hófehér csak jövevény.
Legnagyobb titka a téli ősrengetegnek a csend. A medve barlangjában alszik, az itt telelő madarak lehúzódnak a völgyekbe, mert a méteres hótól nem jutnak élelemhez, így csak a fákról lehuppanó havak puha hangja hallszik, s havazáskor izgató zizegés. A hópelyhek súrlódnak egymáshoz. Nagy katedrálisok méltósága ez, a gótika művészeinek az óriásfenyő lehetett a modell, és a belső hajtóerő az ember ősi vágya, álma, ég felé törni minden eszközzel.
Identitása van ennek a kistájnak, azonos önmagával, még a székhelyének számító üdülővárosa is vele azonos nevet visel: Borszék. Magasan, 880 méter fölött fekszik ez a szép fürdőtelep, székely lakói számon tartják, hogy még a nemzet csalogánya, Blaha Lujza is megfordult itt valaha, s Bethlen Farkas (1639–1679) feljegyezte Históriájában, hogy Gyulafehérvárra hordószám vitték Borszékről Erdély fejedelmének, Báthory Zsigmondnak a savanyúvizet, azzal áztatta beteg csontjait.
Gyógyulni és pihenni jönnek ide sokan, s igyekeznek elfelejteni a tébolyult világot, a szubalpin klíma, a csend, a nyugalom, a lelassult életritmus alkalmas erre. Az emberek szívélyesek, a turizmus az egyik fontos megélhetési forrás, kialakult az elmúlt évszázadokban egy disztingvált, intim, szívélyes vendéglátói kultúra.
Sajnos, Trianon, a román impérium, különösen a bolsevizmus évtizedei, mint mindenhol, rombolt itt is, a Karlovy Vary, az Ótátrafüred vagy a Baden színvonalán álló üdülőtelepet balkáni zuggá silányította.
Még azzal is a régi arculat eltorzítását segítették elő, hogy Gyergyótölgyesen, a határszéli honvédlaktanyának épült kaszárnyákban pszichiátriai intézetet létesítettek. A legszomorúbb korszakban, a XX. század hetvenes, nyolcvanas éveiben sok magyar művész, értelmiségi rettegett a beutalástól, kábítószerekkel gondoskodtak az értelem kialvásáról, eltompulásáról a szekuritáténak engedelmeskedő orvosok.
Csupán a természet végzi érdek nélkül a dolgát. A föld olyan mennyiségben ontja a szénsavas ásványvizet, hogy az egész Székelyföld minden adminisztrációs gondját meg lehetett volna abból oldani, ha a helyiek kezében marad az ország legnagyobb borvíztöltödéje.
A figyelő értelem olvasni tud a források neveiből: Főkút, Kossuth-forrás, Petőfi-forrás, Madonna-forrás, s amelyben gyógyító radioaktivitást fedeztek föl, az természetesen J. Pierre-Curie-forrás. Szép idők emlékei!
S van még egy hangulatot, nosztalgiát ébresztő tulajdonsága ennek a vidéknek. Ha elindulunk a Kis-Beszterce völgye felé, a Tölgyesi-szorosba jutunk, itt, Tölgyes nagyközség mellett volt egykoron a vám és a vesztegzár intézménye. Vagyis az egykori magyar országhatár.
Akárcsak Gyimesben vagy az Ojtozi-szorosban, régi idők kora idéződik fel a vándor tudatában, lelkében, nyilallást érzünk a szívtájékon, ha arra gondolunk, az ausztriai Kismartontól idáig tartott Trianon előtt a magyar haza.
Igencsak mozgalmas volt egykoron az élet a Tölgyesi-szorosban. Fa- és deszkaszállítmányaival nagyobb forgalmat bonyolított le, mint bármelyik más, keleti irányba nyíló hágó. Orbán Balázs írja, hogy ezen a nyíláson keresztül látták el az oszmán birodalmat a Keleti-Kárpátok zöld aranyával, évente még hatezer tutajt is indítottak a Kis-Besztercén, onnan a Nagy-Besztercén, majd a Szeret folyó vizén Galacra, a Dunára, s indultak a hajórakományok a fában szegény Kis-Ázsiába. Galacon egy tutaj faanyaga száz aranyat ért – olvassuk A Székelyföld leírásában –, s egy deszkarakományért tíz aranyat fizettek a zsidó és örmény kereskedők.
folytatjuk
Hegedűs Imre János
-min.jpg)
