1694-ben az újabb tatárdúlás nyomán Felcsík teljesen elpusztult, falvak tűntek el, csak a hegyekbe rejtőzöttek kevés hányada menekült meg. Ez volt a funesta tragédia. Az újkorban sem szünetelt a székely apokalipszis. 1944. október 8-án a magukat fekete subásoknak nevezett román terroristák, a Maniu-gárda tagjai gyilkoltak le 14 ártatlan nőt, férfit Csíkszentdomokoson a Gábor-kertben. Gyermekeket kényszerítettek véres halottak temetésére. Eposz születhetett volna a bátor szembeszegülés fergeteges eseteiről. Gyergyószárhegyen 1658-ban Gábor deák szervezett bátor csapatot a tízszeres létszámfölényben rájuk zúduló tatárok ellen. Hősnője is van a csatának, Puskás Klára. Ő a székely Jeanne d’Arc, férfiakon túltett hősiességével, oroszlánanyaként harcolt kapával, villával, ami éppen a keze ügyébe került. Az utókor emlékkővel, festménnyel emlékezett meg róla, az olajfestmény Sövér Elek munkája, s a szárhegyi Képzőművészeti Galériában őrzik. Feljegyezték azt is, hogy Csíkszentmiklóson egy Judit nevű lány, egyedül, szál karddal a kezében, küzdött 1694-ben a tatárral. Csíkszentgyörgyön a násznép élén, fia lakodalmáról indult hadba az édesapa, Tompos István, a kutyafejűek ellen, oda is veszett, de az ifjú párt megmentette. Endes György, csíkszentsimoni lakos előbújt a biztos rejtekhelyéről, hogy feleségével, Bors Annával, akit a tatárok elfogtak, sanyarú rabsorsát megossza. Csíksomlyón egy belga származású ferences szerzetes, P. Nizet Ferenc állította csatasorba reverendás társait és a civileket, s olyan vitézül forgolódtak, hogy meghátrált a horda. Naponta ismétlődtek meg a hegyszorosok szádában Mucius Scaevola, Dugonics Titusz, Búvár Kund, Botond hőstettei. Nyugati dúlókban sem volt hiány, az 1600-as évek elején Basta Györgyöt küldték a Habsburgok Erdélyre. Barmok híján igába fogóztak a férfiak, akkora volt a pusztulás. Ezt nevezték Basta szekerének. Kuruc világ volt itt II. Rákóczi Ferenc korában is. Kétes származású labanc vezérek jelentek meg, Acton és Graven labanc ezredesek 1707-ben fölégették Ménaságot, Alcsíkot, Felcsíkot, s amikor Gyergyót is lerohanták, az ellenállást megszervező, Both nevezetű királybírót elfogták, oszlophoz kötözték, s Acton a kisfiaival lövöldöztetett rá, amíg ki nem adta a lelkét. „Soha − írja Orbán Balázs − török, tatár így nem kegyetlenkedett, mint Acton németjei.”* Cserei Mihály történész szerint akkor „egész Csíkban csak a milícia lakott”.** 1764-ben a kor Nérója, Buccow generális rendezte meg Szent Bertalan-éjszakáját Felcsíkon. Hóhértársával, Siskovval szabályos népirtást végzett, ágyútűz alá vette Madéfalvát, több száz volt a halottak száma, s legalább öt falut kitevő lakosság menekült Moldvába, onnan Bukovinába. Azóta is bujdosás a sorsuk. Az évszám szomorú, időt jelző kronosztikon, SICULICIDIUM − székelygyilkolás. A római számok végösszege, visszafelé olvasva, az S-et nem számítva: 1764. Nyirő József rögzítette regénykrónikájában a tragédiát. Olyan méretű volt itt mindig a pusztítás, a pusztulás − ezt is Sütő írta meg −, hogy valamelyik szentatya, amikor átvette a vidék népességéről szóló újabb pápai tizedjegyzéket, megkérdezte: Hát ezekből még mindig vannak? Volt idő, amikor kiásták a tömegsírokat, és salétromot bányáztak a csonthalmazokból. Kellett a puskapor gyártásához az éppen szolgálatos ellenség ellen. Móricz jegyzi meg a trilógiájában: Ha valaki meg akarja ismerni a legnehezebb magyar életet, menjen el télen a csíki favágó kalibájába. S mégis, mégis él ez a nép, mégis megmaradt tisztának, romlatlannak, Trianon után is magyarnak. Orbán Balázs szava visszhangzik bennünk: „…oly nép lakja, mely minden időben hős volt.” Nagyon kell szeretni Csíkot! Véres a múltja, küzdelmes a jelene, de erős hittel néz szembe a jövővel. Folytatjuk *Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból (1–6.), 1868–1873 **Cserei Mihály: Erdély históriája (utolsó kiadás: 1983) Hegedűs Imre János