Hirdetés

Szalagvágás nélküli avató Gyergyóújfaluban

HN-információ
Az új egészségházat az időseknek, a felújított kultúrházat a fiataloknak adták át a gyergyóújfalvi falunapokon tegnap. Az ünneplés felhajtás és hivatalos keretek nélkül, szerényen történt, annak ellenére, hogy fontos eredményeket tudhat magáénak a község. [caption id="attachment_91150" align="aligncenter" width="2600"] Kultúrházavató. Az ifjúságnak szánták fotó: Boncina-Székely Szidónia[/caption] Önerőből épített egészségházat a gyergyóújfalvi önkormányzat: az elkészült épületet Sarlós Boldogasszony napján, a falu búcsús ünnepén adták át a közösségnek. Az önkormányzati testület azt tűzte ki célul, hogy gazdaságilag erősíti meg a közösséget. Ennek az elgondolásnak az egészségház felépítése az első eredménye, de több saját beruházásunk kezdődött el. – Az igény a közösség és a családorvos részéről is megfogalmazódott, miszerint kulturáltabb környezetre lenne szükség az orvosi ellátáshoz – mondta el Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere. Az egészségház földszinti részén család- és szakorvosi rendelő, az emeleten pedig két orvosi lakás készült el, a beruházást egymillió lejből valósították meg. A búcsús ünnepnapon a felújított művelődési otthon kulturális programokkal várta a falubelieket. A névadó Lázár István költő munkáiból Híres földön, Székelyföldön címmel erre az alkalomra adtak ki verseskötetet: az újfalvi gyökerekkel rendelkező költő írásait emlékműsor keretében ismerhették meg a jelenlévők. Az ugyancsak újfalvi származású Kovács Magdolna Lélektöltő című könyvét Bajna György újságíró mutatta be. – A több mint százéves épületet jelképesen a fiataloknak adtuk át, reméljük, hogy használni fogják minél többször. Funkciója nem változik, arra szeretnénk használni, hogy az emberek lelkét gyémántszépségűre csiszolja – mondta el Egyed József polgármester. Boncina-Székely Szidónia


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!