Hirdetés

Szakmák hétvégéje: Jó példákkal ösztönzik a diákokat

HN-információ
A szakoktatás és a környezettudatosság népszerűsítése volt a célja a Szakmák hétvégéje elnevezésű rendezvénynek, melyet Gyergyószentmiklson tartottak meg. Több településről közel száz diák vett részt az elméleti és gyakorlati programokon. A famegmunkáls volt a rendezvény fő témája Első alkalommal tartották meg a Szakmák hétvégéjét Gyer­gyó­szent­miklóson Har­gita Megye Fejlesztési Ügynök­sége szervezésében az ARBOR Vállal­kozók Szövetsége közreműködésével. Csíkszereda, Székely­ud­varhely, Gyergyó­szent­miklós és Székelykeresztúr térségéből is érkeztek diákok a rendezvényre, melynek elméleti és gyakorlati része is volt, s a Tig-Rad System faipari vállalkozás székhelye szolgált helyszínéül. Az elméleti részben jó példákat mutattak be, a jelenlevők sok hasznos információt szerezhettek. A gyakorlati részben, amely a szakma értéke mellett a környezettudatosságra is fektette a hangsúlyt, nyolc iskola résztvevői, háromfős csapatokban szemetesládákat készítettek fából. A zsűrizés sem maradt el, ahol a csapatmunkát, a versenyszellemet, a megjelenést és a hatékonyságot is figyelembe vették. A zsűri által kiválasztott öt diák pedig egy 1,5 m x 1,5 m-es faházikót rakott össze előre gyártott elemekből. Az esemény zárásaként díjaztak: első helyezést ért el a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont csapata, második lett a csíkszeredai Kós Ká­roly Szakközépiskola csapata, harmadik helyezést értek el a Korondi Szakközépiskola diákjai. Az elméleti képzésen az egyetlen lány résztvevő, Balla Izabella, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont diákja különdíjban részesült. – A Szakmák hétvégéje rendezvény célja az volt, hogy népszerűsítsük a szakoktatást, helyi vállalkozók jó példáin keresztül bemutassuk a diákoknak, hogy egy szakma elsajátításával itthon is lehet boldogulni. Emellett a környezettudatosságra is hangsúlyt fektettünk, e köré épült a program gyakorlati része – ismertette Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója.

Lázár Hajnal



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!