Hirdetés

Szakképzés a Batthynány Ignác Technikai Kollégiumban: Felszerelt tanműhelyek, változatos szakirányok

HN-információ
A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium korszerű épületében több mint ötszáz, a Gyergyói-medencéből és felcsíki falvakból érkező diák tanul. Az iskola tanműhelyeiben lehetőségük nyílik elsajátítani a szakma alapjait, hogy később vállalkozásoknál és pályázatoknak köszönhetően külföldi tanulmányutakon járva, megtanuljanak mindent, amit egy jó szakembernek tudnia kell. A diákok gyakorlócéget működtetnek, saját ötleteik alapján                                  Fotó: Boncina-Székely Szidónia Az iskolában a szakképzés két úton zajlik: van egy hároméves szakiskolai képzés, amelyet elvégezve a diákok EU-konform hármas szintű szakdiplomát kapnak. A vendéglátás szak keretében pincéreket és szakácsokat, a kereskedelmi szakon pedig kereskedőket képeznek. A líceumi ágazatban szélesebb a paletta: a szolgáltatói szakon gazdasági, turisztikai és kereskedelmi technikusokat képeznek. Néhány éve elindították a rendezvényszervező szakot is, amelyet jelenleg szüneteltetnek, hiszen nem tömegképzésről van szó; emellett a természeti erőforrá­sok ágazatban állategészségügyi technikus, élelmiszerminőség-vizsgáló, valamint élelmiszeripari technikus szakokat kínálnak a diákoknak, tanévenként váltva ezeket – mondta el érdeklődésünkre Gál Enikő, az intézmény aligazgatója. Mint megtudtuk, aki a műszaki ágazatok iránt érdeklődik, annak is van helye az iskolában: a piaci igényeket figyelembe véve, multimédia technikus szak működik, míg korábban nyomdai ismereteket oktató képzés is volt. A posztliceális képzésben általános egészségügyi technikus képesítést lehet szerezni, ingyenesen. Az iskola vezetőtanácsa úgy döntött, hogy a 2020–2021-es tanévre öt osztály elindításának jóváhagyását kéri a tanügyminisztériumtól, két szakiskolai és öt líceumi osztály formájában. A korábbi évek tapasztalata az, hogy ennél kevesebbet hagynak jóvá, pedig az iskola hírneve jó, keresettek a szakok, és nemcsak a Gyergyói-medence nyolcadikosai érintettek: a felcsíki falvakból és Balánbányáról is járnak ide tanulni minden évfolyamon. Mindez nemcsak a jól felszerelt tanműhelyeknek köszönhető, hanem az iskola marketingjének is: a bemutató körutak, kampányok és iskolai nyílt napok alkalmával a nyolcadikosok és szüleik közelebbről is betekinthetnek az intézmény életébe. A média szakosok bemutató filmjei, ismertető anyagai átfogó képet nyújtanak az iskoláról. Az intézményben a különböző tanműhelyekben lehetőség adódik a szakma alapjainak elsajátítására a 9–10. osztályosok számára, az iskola éttermében és konyhájában, a tanszállodában és a felszerelt informatikai kabinetben. Később vállalkozásoknál gyakorolnak, az egységekhez együttműködési szerződések révén kapcsolódnak. Az új beiskolázási módszertan szerint a vállalkozások megfogalmazzák, mekkora létszámú szakemberre lenne szükség, hány diák számára tudnak szakmai gyakorlatot biztosítani. Így minden szakoktatásban részt vevő diák számára biztosított a szakcégnél való gyakorlás lehetősége. Sok esetben ezek a cégek az iskola elvégzése után alkalmazzák is az egykori diákokat, hiszen ismerik a képességeiket – mondta el Gál Enikő. Azért, hogy a szakmai gyakorlat színesebb legyen, pályáznak is: az Erasmus+ projekt keretében a líceumi diákok három hétig, a szakiskolában tanulók pedig öt hétig tanulhatták a szakmát Portugáliában. A pincér, szakács, és állategészségügyi technikus szakok diákjai munkabírásukat, fegyelmezettségüket és rátermettségüket bizonyították a mediterrán országban. Az iskola diákjai a gazdasági technikus képzés keretében gyakorlócéget is működtetnek, gazdasági, adminisztratív és marketingosztállyal, ahol a tevékenységeket szimulálják. Ez ugyanúgy működik, mint egy rendes cég, a diákok jegyzik be a gyakorlócégeket összefogó országos szervezetnél. A vállalkozást működtetniük is kell, jelenleg a Gyilkostó nevű, áfonyafeldolgozással foglalkozó cég működik, ahol jelentős marketingtevékenységgel, üzleti tervvel is büszkélkedhetnek a tanulók. Az iskola vezetősége tervekben sem szűkölködik: az állategészségügyi szakon tanuló diákok számára is saját tanműhelyben szeretnék biztosítani a szakmai gyakorlatot. Igénylést tettek le egy saját, didaktikai céllal működő állategészségügyi rendelő létrehozására, várják a jóváhagyást és a pénzügyi alapokat a megvalósításhoz.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!