Hirdetés

Súlyos tűzesetek

HN-információ
Székelyudvarhelyen rosszul szigetelt kémény miatt keletkezett tűz hétfőn, amely 40 ezer lejes anyagi kárt okozott, tegnap hajnalban pedig egy kisbabát és egy testvérpárt szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba Jenőfalváról, ahol szintén elhanyagolt kémény okozhatott tűzesetet. A Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége két közleményt is továbbított a sajtónak: egyikben súlyos anyagi kárral, a másikban személyi sérüléssel járó tűzesetről számolt be. Hétfő délután Székelyudvar­helyen kétszintes lakóház emeletében és tetőzetében keletkeztek súlyos károk. Feltehetően rosszul szigetelt kémény közelében tárolt gyúlékony anyagok lobbantak lángra a túlhevült kéménytől, és a tető bitumenborítása, valamint az épületek sűrű elhelyezése csak nehezítette a tűzoltást. A 16 tűzoltó közel három órán át küzdött a lángokkal, de így is 150 négyzetméteren leégett a tetőzet és a felső szint mennyezete, továbbá számos bútor, elektronikai készülék (tévé, mikorhullámú sütő stb.), ruhanemű is megsemmisült, számos egyéb háztartási eszköz a falakkal együtt pedig súlyosan megrongálódott. A lángok ráadásul az egyik szomszédos épületre is átterjedtek, ahol a tetőzet mintegy két négyzetméteren égett le. 40 ezer lejre becsülték az anyagi károkat. Jenőfalván hajnali fél 4-kor értesítették a tűzoltókat családi házban keletkezett tűz miatt. A helyszínre mentőegység is kiszállt, mert egy 16 éves kiskorú füstmérgezés jeleit mutatta. A tüzet a feltételezések szerint elhanyagolt kémény és rosszul szerelt kályha okozta, a parázslóan égő fal eloltásával, a gyúlékony anyagok biztonságba helyezésével közel egy órán át foglalkoztak a tűzoltók. 10 négyzetméteren semmisült meg a fal – ez a felmérés alapján 2000 lejes anyagi kárt jelent –, viszont már a helyszínen kiderült, hogy az említett kiskorú 21 éves testvére is füstmérgezést kapott, sőt kicsit később egy anya értesítette a mentőket, amiért egyhetes csecsemője is a mérgezés jeleit mutatja. A tűz keletkezésekor a kicsivel ő is a házban tartózkodott. Demeter Ferenc, a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere érdeklődésünkre el­mondta: a két testvért már tegnap hazaengedték, a kisbabát még egy-két napra megfigyelés alatt tartják. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!