Hirdetés

Sikeres volt, tervezik a folytatást

HN-információ
Az eddigi legsikeresebb tábort tartották Gyergyóremetén, augusztus 3–8. között, nem kevesebb mint 173 gyermek töltötte be élettel a községet. Szakemberek irányításával néptáncot tanultak, népdalokat énekeltek, mindeközben pedig jól érezték magukat. A szervezők és a részt vevő oktatók rámutattak: hagyományt kívánnak teremteni a táborból, ehhez pedig a tapasztalatokra alapozva kell építkezni. [caption id="attachment_8787" align="aligncenter" width="620"]Gálaműsoron mutatták be a tanultakat. Érték és hagyomány Fotó: Portik-Bakai Ádám Gálaműsoron mutatták be a tanultakat. Érték és hagyomány Fotó: Portik-Bakai Ádám[/caption] [dropcap]C[/dropcap]soportokra osztva tanultak gyergyói táncokat a gyermekek, esténként pedig a térség több településéről érkező idős adatközlők mutatták be tudásukat a táborlakóknak. A szervezők hangsúlyozták: továbbra is keresik az idős táncosokat, mivel még mindig vannak olyan települések, ahol nem találtak adatközlőket. A IV. Gyergyói Tánc- és Zenetábor szakmai kiértékelőjén elhangzott: senki nem számított ilyen nagymértékű érdeklődésre, jövőre igyekeznek jobban odafigyelni a részletekre. – Aprólékosabban kell majd felmérnünk a lehetőségeket, emellett két stabil zenekarra lesz szükségünk, akik részt tudnak venni az oktatásokon – fogalmazott Ivácsony László, a középhaladó csoport oktatója. Hozzátette: azon dolgoznak, hogy a régi néptánc és népzenekultúrát visszahozzák Gyergyószékre, mondván sokan az egyszerű nótákat is népdaloknak tartják, noha nem azok. Az idei táborban a Gyer­gyószentmiklósi Hóvirág Nép­táncegyüttes is jelen volt, elmondásuk szerint sokat jelentett a részvétel, rámutatva: a jó együttműködés mindig pozitív példát mutat. Laczkó-Albert Elemér, Gyer­gyó­remete polgármestere kifejtette: nagyszerűnek tartja, hogy a táborban egész Gyergyószékről részt vesznek a gyermekek, hozzáfűzve: a tevékenység által igazi alapokra helyezhetik tánctudásukat. Megjelent az a – hanganyagot is tartalmazó – kötet, amelyet Sándor Csaba és testvére, Erőssné Sándor Judit állított össze. A 39 népdalt magában foglaló kötet megvásárolható Gyergyóremetén, ára 15 lej. A szombati gálaműsorral zárult tábort a helyi önkormányzat és a Communitas Alapítvány támogatta. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!