Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Doyen. Bármely ország diplomáciai testületében így szólítják a legidősebb diplomatát, függetlenül attól, hogy a legkisebb vagy legnagyobb országot képviseli. Magyarul persze mondhatnánk akár korelnököt, vagy rangidőst is, de őt saját városában nevezték így, a szatmári újságírás doyenje. Sajátmagát pedig egész egyszerűen úgy hívta: a végvári firkász. Sike Lajos (1938-2015) valóban végigjárta az erdélyi magyar újságírás félévszázadát és érezte-elviselte annak minden lehetséges nyűgét-nyavalyáját. Az Előrénél kezdte 1963-ban, majd a rendszerváltás után ugyanott, de a nevét visszavevő Romániai Magyar Szónál folytatta, hogy majd az Új Magyar Szó munkatársa legyen. Történelmi hasonlattal: egy helyben maradt, de nem a határok, hanem az újságcímek változtak meg fölötte. Persze, közben írt sok más erdélyi magyar lapba és azokat az írásait, amelyeket arra érdemesnek tartott, több kötetbe is összegyűjtötte. És még volt egy szenvedélye, amelynek természetesen csak 1989 után élhetett: a Széchenyi Emlékbizottság ügyvivőjeként alighanem a névadó minden írását olvasta, de különösképpen a Hitel volt az, amelynek mondataival meglehetősen gyakran ostorozta a bárhol-bármiről-bármikor-bármivel foglalkozó politikai szócsépléseket. Mint szatmári férfiú, természetesen szerette a bort és a szilvóriumot, de soha nem vitte túlzásba. Ha ebben a könyvében aláhúzogatnám, alighanem mindkettő előkelő helyen állna a szavak jegyzékében. A finom iróniát soha nem vetette meg, és alighanem mindazokat a reklámversikéket is ő gyártotta, amelyek a könyv kiadását támogató hirdetésekben megjelennek. „ Zavartalan lesz az álma, ha ágyneműjét Farkas Zolitól vásárolja”, „Ha elmegy a villany, vagy leég a motorja, / Könnyen megjavítja Hóhágyi Jóska!”, „ Málékenyéren élne a fél Avas népe, ha Újvárosban nem működne Szabó István búzalisztes péksége.” A székelyföldi lapokban az első világháború előtt, majd a két világháború között jelentek meg hasonló hirdetések. De nincs kizárva, hogy újra felbukkannak, mondjuk egy kis medvekísérettel: „Gombatokány, áfonya, meglátod a mackót ma!” (Transil Rt., Bukarest. Megjelent Szatmárnémetiben, 1997-ben. Szerkesztő: Cseke Gábor, műszaki szerkesztő: Debreczeni Éva, borítólap: Debreczeni Éva)

Székedi Ferenc