Középiskolás tanulmányaim alatt nagyon sokat hallottam a szovjet olajipar központjáról, Bakuról. Gyerekként, a Kánaánt képzeltük a városba, fényképekről csodáltuk meg a hatalmas olajmezőket, a kacskaringós csövekkel épült olajfinomítókat, amelyek a dicső kommunizmus építésében vállaltak oroszlánrészt. A név mindenesetre fogalom volt, így, amikor az elvtársak az Urál–Volga vidékén egy újabb olajmezőre bukkantak, a „Második Baku” megtisztelő névvel ruházták fel. Már az első világháborúban sokan szemet vetettek a városra, no, nem a festői utcáiért, inkább a kőolajáért, a németek végül az angolok nyomására „léptek olajra”. A Szovjetunió évtizedekig folytatott rablógazdálkodást a nyersanyagért, s talán a legnagyobb érvágást jelentette Oroszország számára, amikor az ország leszakadt a béketábortól. [caption id="attachment_94670" align="aligncenter" width="1000"] Hajózási vállalat a századforduló után[/caption] Fiam, Ambrus egy évtizede járt Azerbajdzsán fővárosában, s figyelmeztetett, hogy nagyon nehezen lehet odajutni az utak rossz állapota miatt. Ebből mi már semmit sem érzékeltünk, Grúzia felől tökéletes autópályákon érkeztünk a metropoliszba. A város egy kis török település és egy amerikai nagyváros keveréke, a felhőkarcolóktól nem messze hangulatos terek idézik egykori varázsát. Látszik a pénz hatalma, városnegyedeket tarolnak le, hogy újak nőhessenek ki a földből. Ottlétemkor a polgárosodó Bakuról a tengerparti promenádon rendeztek kiállítást, a pannókról követni lehetett a város fejlődését, a mai gazdagság alapját. Az egyik legelső fotó 1861-ben készült, s látszik rajta az egykori vár, a minaretek és az apró házak. Ekkor már 13 éve, hogy a világ első olajkútját a környéken ásták, s nem gondolták az itt lakók, hogy három évtizedre rá a város adja a világ kőolajtermelésének a felét. Ezt követően robbanásszerű a fejlődés, a polgárosodó lakosság színházat, hangversenytermet épített, megnyílt az első közkönyvtár. A források kiemelik a város multikulturális jellegét. A muszlim lakosság békében élt a nagyszámú zsidó kereskedővel, az orosz arisztokrácia is igyekezett részt szerezni a hatalmas haszonból. A nők jogainak védelmezői is megjelentek, 1908-ban lángolt fel a polgárság körében a női arcfátyolellenes mozgalom. Az iszlám világ első operáját, a Rómeó és Júliára emlékeztető, VII. századi történetet feldolgozó Leyla és Majnun című dalművet 1908-ban mutatták be. [caption id="attachment_94671" align="aligncenter" width="1000"] Sétány Bakuban Fotók: Csermák Zoltán[/caption] Egy tipikus kép e nyüzsgő korból származik: a Kaukázus és Merkúr hajózási társaság előtti konflistömeget örökíti meg 1905-ből, a fotón mindenki rohan. Az akkor hatvanéves vállalat az aranykor jellegzetes intézménye volt: folyamatosan került monopolhelyzetbe a folyami és tengeri szállításban, a forradalom előtt már 900 hajója járta a vizeket. A földi jónak hamar vége szakadt, a forradalom szétverte a gazdaságot mozgató polgárságot, s nyomorba döntötte a lakosságot. Csermák Zoltán