kevés felhő
tiszta égbolt
szórványos felhőzet
Semmi se jó
Ünnepi díszbe borult Csíkszereda, a várakozás heteit számos program, látványosság, kedves esemény teszi igazán széppé és teljessé. Ugye milyen szépen hangzik? Ugye hogy mind erre várunk egy ilyen bizonytalan és kétségekkel teli időszakban? Erre azt olvasom… Nem, nem jól fogalmaztam. Erre azt olvasom döbbenettel, hogy a derék csíki városlakók egy részének kivívta nemtetszését a főtéren felállított műjégpálya. Értik? Egy olyan helyről van szó, ahol emberek százai fordulnak meg nap mint nap és találkoznak, sportolnak együtt némi hangulatos zene mellett.
Egy olyan közösségi térrel szemben fogalmaztak meg kifogásokat a környéken lakók, ahol egy kis időre elfeledkezhetünk a mindennapokról. Gondolom, ugyanezek a derék polgárok voltak annak idején, akik kifogásokat emeltek a városnapi programokkal szemben, akik elüldöznék a gördeszkás fiatalokat vagy a sportpályákat használó gyerekeket. Biztos vagyok abban is, hogy ugyancsak ők azok, akik elborzadva beszélgetnek egymás között a „mai fiatalok” viselkedéséről, és bizonyára azzal kapcsolatban is rosszallóan csóválják a fejüket, hogy mennyi időt elrabol a kütyük használata, a mobiltelefonozás, a közösségi médiahasználat. Mindezek ellenére nem örülnek, hogy létezik egy hely, ahol mozognak és szabad levegőn lehetnek az emberek, ehelyett kritizálják a zenét, és még a jégpályát körülvevő korlát szürkesége sem nyerte el a tetszésüket.
Azt hiszem, ők azok, akiknek soha semmi se jó. Akik minden újat, a megszokottól eltérőt gyanakvással fogadnak, és ugyanezzel a gyanakvással fordulnak embertársaik felé. A Beatrice együttes Minek él az olyan? című dalának refrénjét ideillőnek találom: „Biztos ő is akarta a jót, és a napfényre várt, / Vajon mi hozta azt, hogy örökké árnyékban állt?” Biztos vagyok benne, hogy a fő kritikusok is akarták, akarják a jót. Akkor viszont nem értem, miért tartják magukat a napfény nélküli sötétségben?
Ideje lenne megtalálni a fényt, különösen az év legszentebb ünnepéhez közeledve volna fontos lelkünket kitárva kivilágosítani gondolatainkat, letisztítani érzéseinket, egyáltalán érezni. Érezni embertársaink iránt valamiféle elfogadást, még akkor is, ha másképpen, ne adj’ isten, más zenét hallgatva érzik jól magukat.
Farkas Endre
.jpg)
