Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Harmincéves ez a kis könyv, szerzője, Sándor József (1956) már 62. Amikor azonban az udvarhelyi matektanár elküldte nekem elsőszülöttjét és én írtam is róla, aligha lehetett előre látni, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem leendő előadóját majd az egyik legtöbbet publikáló erdélyi matematikusként emlegetik. És nem itthon, hanem világszerte, több nyelven jelentek meg könyvei, tanulmányai önálló vagy társszerzőként. Többször költöztem, többször hurcolkodtam én is a könyveimmel, és a matek iránti tiszteletből, egykori szenvedélyemet nem feledve, ezt a kis könyvet mindig megőriztem. De nem csupán azért. A könyvből ugyanis hamar kiderült, hogy Sándor József nem amolyan matek-favágóként látja a saját szakmáját, nem úgy cselekszik, mint néhány pályatársa, aki egy-két példát megold a táblánál, majd a többieket úgy húzzák rá a diákok, mint a futószalagok munkásai vagy legújabban mint a digitalizált robotok, mindig ugyanazokat a mozdulatokat ismételve. Nem, már könyve bevezetőjében, egész felépítésében érződött, hogy nem valamiféle olyan példatárt gyárt, amelyet meglehetősen sokan elkövettek, hanem a matematikai gondolkodás elkötelezett híve. Dehát milyen ez a gondolkodás? Nos, azt hiszem, erről kellene többet beszélni már az általános iskolában. A matematikáról, mint önálló fogalmi rendszerről, a matematikáról, mint az emberi gondolkodás alapvető összetevőjéről, a matematikáról, mint állandóan változó modellről, amely mindegyre képes megújítani önmagát és amelyben Euklidész, Thálesz, Pithagorász és sok más név, amelytől nemzedékek úgy rettegtek és rettegnek, csupán sajátos részei annak a nagy egésznek, amely a világegyetemet ugyanúgy magyarázza, mint az anyag legrejtettebb szerkezetét, miközben majd minden téren életünk nélkülözhetetlen eszközévé válik. Még akkor is, ha nem tudunk róla, még akkor is, ha manapság elég egy függvényt, egyenletet vagy egyenlőtlenséget, vagy bármi mást beütni a mobiltelefonba, az erre szakosodott portálokra, és máris kész az eredmény, amivel a diák csilloghat-villoghat. A matematikában azonban nem az eredmény, hanem az elvont formák megtalálása, a határok átlépése, a legkülönbözőbb változatok keresése és az összefüggések felfedése, egyáltalán a gondolkodás a legszebb, és aki ezeket megtalálja, egyáltalán nem kockafej, hanem kerekebb, oválisabb, ha úgy tetszik, csiszoltabb sok másnál. Talán két éve olvastam, hogy Sándor Józsefet kitüntették Udvarhelyszék Tudományáért díjjal. De azt is olvastam, hogy egy bolgár lapban gratuláltak neki hatvanéves születésnapjára. Amiből nyilvánvalóan nem az következik, hogy Udvarhelyszék tudománya átköltözött Szófiába, hanem az, hogy a tudomány – egyetemes. (Dacia Könyvkiadó, Cluj-Napoca, 1988, Antenna sorozat, Szerkesztő:Kerekes György, Műszaki szerkesztő: Molnár Attila, Szaklektor: Dr. Orbán Béla, Ára 10,50 lej.)