Sakksuli (573.)

Biró Sándor
Becsült olvasási idő: 3 perc

Március 2–14. között a szerbiai Vrnjacka Banja ad otthont Európa legerősebb egyéni sakkeseményének. A Hotel Zepterben zajló 23. Európa-bajnokságon 40 ország 484 játékosa küzd a százezer eurós összdíjért, valamint a 2023-as világbajnokságra való kijutást jelentő 23 helyért. A résztvevők között 373-an rendelkeznek nemzetközi minősítéssel, köztük 126 nagymester, 4 női nagymester, 103 nemzetközi mester, 6 női nemzetközi mester is szerepel.
Az Európai Sakkunió (ECU) tornájának első számú kiemeltje az örmény Gabriel Sargissian (2699), de a váratlan eredmények miatt a végső győzelmet nehéz lenne megjósolni, 5 forduló után a Ponomarjov KO-világbajnokot is legyőző ukrán Anton Korobov áll az élen 5 ponttal. A házigazdák 97 fős résztvevője után a 40 fős orosz küldöttség a legnépesebb, számukra „kiskaput” találtak, FIDE-zászló alatt ülhetnek asztalhoz. A 9 fős magyar küldöttségből a 2017-es korondi verseny holtversenyes győztese, Gledura Benjámin, valamint Kozák Ádám nagymesterek rajtja sikerült jobban, 4 ponttal állnak az élmezőnyben. A 20 fős román küldöttségből a 4 pontos Pârligras kezdett jobban, de az üldöző bolyban 3,5 ponttal van Szevcsenkó újdonsült bajnok, Lupulescu, Gavrilescu és Nevednichy is. Irina Bulmaga nagymesternőnk ezúttal is 
a férfi mezőnyben igyekszik a férfi GM-címet megszerezni. A 3. fordulóban a macedón Robert Veleski (2106) FIDE-mester megnyitásbeli leckét adott, pedig a 15 éves szerb Ana Tadic (1817) édesapja (GM Branko Tadic) a megnyitáselmélettel foglalkozó híres Enciklopédia és Informator könyvek kiadó igazgatója.

Veleski–Tadic
Holland védelem

1.d4 f5 2.e4 (Staunton-csel) d6? (lépéscserével a Balogh-védelem állt elő, melyet a kézdivásárhelyi születésű Balogh Jánosról, román és magyar sakkolimpikonról neveztek el, és akinek a 10. emlékversenyét Csíkszeredában rendezem idén nyáron) 3.Hc3 Hf6 4.Fd3 fe4 5.He4 Hbd7?? (végzetes hiba, 5…Hc6 6.Hf6+ ef6 7.Vh5+ g6 8.Fg6+ hg6 9.Vh8 Ve7+ 10.Kf1 Hd4 még játszható lenne) 6.Hg5!! c6 7.Hh7!! Va5+ (7…Bh7 8.Fg6 matt) 8.Fd2 Vh5 (8…Vd5 után 9.Hg5 Vg2?? 10.Fg6+ Kd8 11.He6 matt van) 9.Vh5+ Hh5 10.Fg6+ Kd8 11.Hg5!!, és sötét feladta (1-0), mert 11…Bh6 után 12.He6 fojtott-matt, 11…Kc7 után pedig 12.Hf7 Bg8 13.Fh5 vagy 13.Fh7 anyagot nyer.

Tanulmány

Troitzky 1898-ban közzétett művében világos egy huszárral ad mattot: 1.Hc1!! (lépéskényszert idézett elő) bc1V+ (1…Fa2 után 2.Hc2+ Kb1 3.He2 Fb3 4.Hc3 matt jöhet) 2.Kc1 Fa2 3.Hc2 matt.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!