Hirdetés

Sakksuli (533.)

HN-információ
Ritkán fordul elő, hogy egy győztes játszma többször is megismétlődjön. 1991. október 22-én a gyulai Erkel Ferenc Emlékverseny 5. fordulójában vezéráldozatos kombinációval 13 lépéses győzelmet értem el Mokcsay Róbert ellen. A Himnusz megzenésítője, Erkel Ferenc híres sakkozó is volt és szülővárosa, Gyula testvérvárosa Csíkszeredának. A miniatűr játszmát a hamburgi ChessBase cég nagy játszma-adatbázisa, a MegaDatabase nem közölte és talán ennek is köszönhető, hogy huszonegy évvel később Dominic Bader (2134) csapattársamnak megmutattam a partit és 2012. október 14-én a német csapatbajnokság (Bezirksliga) 1. fordulójának 5. tábláján, aki értékes győzelmet ért el Friedrich Absmaier (2166) ellen. A mérkőzés előtti felkészülésünk érdekessége, hogy egy 21 évvel korábbi „rejtett” sikeremmel rukkoltunk elő, a 2-3. lépés felcserélésével (Dominic 2.Hc3 d5 3.Hf3 lépéssorrendben folytatta, a többi lépésről lépésre megegyezik a mostani 13 lépéses partival). A lépések ismeretében csapattársam az egész játszmára csak 3 perc gondolkodási időt használt el, ellenfele pedig a leselkedő fenyegetések elhárításának keresése miatt nagy időzavarba került. Biró – Mokcsay Francia védelem 1.e4 e6 2.Hf3 d5 3.Hc3 (jól játszható mellékváltozat a Francia védelem ellen. Aki az 1.e4 c5 Szicíliai védelem ellen a 2.Hc3 zárt rendszert szokta játszani – mint Dominic Bader is –, az 1.e4 e6 után 2.Hc3 lépéssel folytatja, hogy 2…c5 után a Szicíliai zárt rendszerbe terelje a játékot) c5?! 4.ed5! ed5 5.Fb5+ Hc6 (5...Fd7 után 6.Ve2+ Ve7 7.Hd5 Fb5 8.Hc7+ Kd8 9.Hb5! világos gyalogelőnyéhez vezet) 6.He5! Vd6? (6...Hge7 még játszható) 7.0–0! Hf6 (7...Ve5?? 8.Be1 lenyeri a vezért) 8.d4 Fe7 9.Ff4! (Fenyeget 10.Hg6 minőségnyerés) cd4 10.Vd4 Hh5 (megérett az idő a kedvezményes lebonyolításra. Lásd az ábrát!) 11.Hc6! Hf4 (11...Vf4 után 12.He7+ Ke7 13.Hd5+ sakk-sekkel vezért nyer) 12.He7+ Ke7 13.Vf4!! és sötét feladta (1–0), mert 13...Vf4 14.Hd5+ a huszár mellett még gyalogot is nyerne.

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!