A koronavírus-járvány megjelenése még inkább felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy a romániai egészségügyi rendszerben sok a hiányosság. Az Európai Unióban szinte minden téren sereghajtók vagyunk, viszont amikor a fertőzések számának növekedése vagy a különböző népbetegségek magas elhalálozási rátája a téma, sikerül az első helyeket elfoglalnunk. Jelenleg egy új uniós finanszírozási ciklus kezdetén vagyunk, itt lenne a lehetőség arra, hogy a rendelkezésünkre álló eurómilliárdokat a megfelelő területeken hasznosítsuk. Az egészségügyi rendszer krónikus betegségeiről, illetve a megfelelő stratégiák által előrevetített reménysugarakról László Attila kolozsvári gyermekorvost, az RMDSZ szenátorát kérdeztük.     

– A koronavírus-járvány megjelenésével és terjedésével egy időben elhanyagolták a krónikus betegek ellátását, miközben ők maguk is félnek orvoshoz fordulni a koronavírus-fertőzéstől való félelmükben. Melyek az adott helyzet legnagyobb kihívásai?  

– Nyolc-kilenc hónap távlatából kijelenthető, hogy drámai a helyzet, mivel a tavaszi hónapokban bevezetett intézkedések hatására minden halasztható orvosi beavatkozást el is halasztottak. Ennek az lett az eredménye, hogy az érintetteknek mintegy kétharmada nem jutott orvosi ellátáshoz ezen idő alatt. Abban reménykedtünk, hogy lecsendesedik a járvány, és az orvosi ellátás visszaáll a rendes kerékvágásba. Az említett három hónapban – a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva – mintegy 340 ezer helyett mindössze 90-95 ezer beutalás történt. Abban reménykedtünk, hogy miután csökken az esetszám – mert júniusban azért jelentős csökkenés történt, és ha jól emlékszem, a hónap második hetében elvégzett tesztek mindössze 1,78 százaléka volt pozitív –, visszarendeződik a helyzet. De júliusban is körülbelül hatvan százalékkal csökkent a beutalások száma az előző évhez képest, és az októberi adatok alapján most ott tartunk, hogy 42 százalékkal kevesebb beutalt személy kereste fel az intézményeket. 
Emellett azt is látnunk kell, hogy a különböző járványtani intézkedések miatt a kórházak nem tudnak a kapacitásuknak megfelelően dolgozni. Ha sikerülne kialakítani az intézményekbe történő belépés előtti szűrő, vizsgálati rendszereket, akkor mielőbb vissza kellene állítani a teljes kapacitást, ugyanis ebben a pillanatban országos szinten mintegy 122 ezer ágyunk van. Ezeken az ágyakon 18-19 ezer koronavírus-fertőzött fekszik. De azért a 20 ezertől a 122 ezerig elég nagy a különbség. 
Azt is tudomásul kell vennünk, hogy ha késlekedünk a krónikus betegek ellátásával, egyre súlyosabb és költségesebb feltételek mellett történik a kezelésük. Ugyanakkor valóban a betegek is tartózkodnak, halogatják, hogy lépjenek, viszont ennek drámai következményei lesznek nagyon sok területen. Én olyan esetekkel is találkozom, hogy január–februárban diagnosztizált daganatos betegek még mindig nem kerültek ellátásra. 

– A november 14-i karácsonkői megyei kórház intenzív osztályán történt tűzeset is előtérbe helyezte a kórházakban tapasztalt áldatlan állapotokat. Nelu Tătaru kilátásba helyezte, hogy újra centralizálni kellene a kórházakat. Milyen infrastruktúrát érintő intézkedésekre lenne szükség a romániai kórházakban?

– Két válasz is adható a kérdésre. Egyrészt a romániai egészségügynek is van egy krónikus betegsége: harminc éve nem sikerült megfelelő finanszírozást biztosítanunk a kórházaknak, ami nagyon nehézzé teszi a karbantartást. Ebben a pillanatban az átlagos ágyas intézményekben a fizetésalap megközelíti a kilencven százalékot. Tehát a szolgáltató által kifizetett díj nem fedezi az összes költséget. A fizetésalapon felül pedig a kivizsgálásra, kezelésre, élelmiszerrel való ellátásra, a tisztaság fenntartására és a karbantartásra marad 10 százalék. Legutóbb Cseke Attila minisztersége idején meghatározták és hozzáigazították a szolgáltatási díjakat ezekhez úgy, hogy legtöbb 75 százalékot tegyen ki a fizetésalap ezekből a költségekből. Másfél évvel ezelőtt viszont volt olyan intézmény, ahol 120 százalékos kiadással dolgoztak. Állandóan halogatták a szolgáltatási díjak kiigazítását, hogy azok minél közelebb kerüljenek a valós költségek fedezéséhez. És ez harminc éve folyik. 
Időközben, 2009-ben beindult a decentralizáció. Egyrészt azt láthattuk, hogy az önkormányzatok vagyonokat fektettek abba, hogy elfogadható szintre hozzák az intézményeket, amelyek a birtokukba kerültek. Ezt láthatjuk Székelyföldön, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is, és mindenhol, ahol tudatosan kezelték ezt a helyzetet. Évről évre történtek előrelépések, kiigazították az intézmények ellátási struktúráját, személyzetet biztosítottak. 
Vannak azonban olyan helyek, ahol nem így tettek, nem megfelelő embereket helyeztek az intézmények élére. A jelenlegi helyzetből a kilépés nem egy újabb centralizáció lenne, hanem meg kellene vizsgálni azt, hogy ki hogyan kezelte ezt a helyzetet. Karácsonkőn csak idén nyolc menedzser váltotta egymást, nagyon sokszor az újonnan kinevezettek még köszönő viszonyban sem voltak az egészségüggyel. 
Nagyon remélem, hogy előbb vagy utóbb tiszta képet kapunk arról, hogy milyen is a hazai egészségügy infrastruktúrája. Sok erdélyi intézmény még a 19. században épült, néhány megyében a 60-70-80-as években. Lehet, hogy egyeseket meglepetésként fog érni az, hogy az önkormányzatok birtokába került intézmények sokkal jobb állapotban vannak, mint azok az intézmények, amelyek továbbra is a minisztérium hatáskörében maradtak. 

– Most már ismert az Európai Unió következő hét évre Romániának jóváhagyott költségvetése, amely közel nyolcvanmilliárd euróra rúg. Ráadásul ettől a finanszírozási ciklustól kifejezetten egészségügyi téren is lehet pályázni. A költségvetés mekkora hányadát kellene az ágazatra fordítanunk? 

– Örvendek, hogy végre Romániának lesz egészségügyi tengelye. Másfelől viszont nem lehet megbecsülni az értéket, mert ehhez nagy valószínűséggel birtokomban kéne lennie az ország egészségügyi stratégiájának. Tudni kell azt, hogy amikor Brüsszelben megszületnek ezek a döntések, akkor ezt követően minden egyes terület stratégiáját aktualizálják, ami tartalmazza, hogy mit szeretnének az elkövetkezendő hét-nyolc-tíz évben finanszírozni ebből a pénzből. Ez a munka ebben a pillanatban inkább csak szóbeszéd szintjén történik meg az egészségügy esetében. Egyelőre csak annyi szerepel benne, hogy fel akarunk építeni három regionális kórházat aranyáron. Ez jóval alaposabb vitát és előkészítést igényelne ezeken a nagyon hangzatos témákon túl. 
A másik ok, ami miatt nem tudom ezt az összeget előre jelezni, az annak köszönhető, hogy az eddigi tapasztalat szerint Románia soha nem volt bajnok a pénzek lehívásában. Attól tartok, hogy ha nem változtatunk minden terülten az összegek lehívásában, nagy valószínűséggel nem fogjuk felhasználni a rendelkezésre álló összegeket. Sajnos az elmúlt harminc évben soha nem sikerült egyfajta közös nevezőre jutnunk minden politikai, parlamenti párt esetében arról, hogy mit is akarunk az egészségügyben csinálni. Gyakorlatilag harminc éve tűzoltószerűen lyukakat pótolunk. 

– Mindezeket a problémákat figyelembe véve, és a koronavírus-járványtól eltekintve, mi lesz a legnagyobb kihívás a jövőben a romániai egészségügy számára? 

– A társadalmunk szerkezete átalakult, öregszünk, és egyre többen lesznek felhasználói, és egyre kevesebben lesznek befizetői a rendszernek. Az elkövetkező tíz éven belül szembesülnünk kell azzal, hogy az 1967 után született generációk elérik azt a kort, amikor nagy valószínűséggel a koruknak megfelelő krónikus betegségekkel fognak küszködni, egyre többen mennek majd nyugdíjba, és közben egyre kevesebb fiatal lép be a munkapiacra, és fizeti a járulékokat. A ’67–68-as évben több mint 500 ezer újszülött jött a világra országszerte. Az azt követő 23 évben több mint 400 ezer gyermek született minden évben. Ezzel szemben 2019-ben 180 ezer kisded született Romániában. Át kell gondolnunk egyrészt azt, hogy miként igazítjuk ehhez az infrastruktúránkat. Másfelől pedig azt is meg kell fontolnunk, hogy a rendelkezésünkre álló pénzügyi feltételeket milyen hatékonysággal használjuk fel. Bizonyos területeken kapacitásbővítésre van szükség, hogy a társadalmi változások miatt jelentkező esetszám-növekedést el tudják látni. Ugyanakkor a korai felismerés terén is jelentős lépéseket kell tennünk. 
Az elmúlt több mint húsz évben nem sikerült közös nevezőre jutnunk egyik vagy másik szakterületen. Amíg a szenátus egészségügyi szakbizottságának elnöke voltam, megpróbáltuk a fő népegészségügyi területeket kimozdítani a holtpontról, sokszor sikertelenül. Például a szívbetegségek – amely a hazai halálozási okok között az első helyen szerepel – csökkentési stratégiája tizenhárom éve hever a minisztérium fiókjában, és azt mondják, azért nem léptetik életbe, mert nincs rá pénz.