Gujuman Uliana festőművész Róka című kiállítása látogatható május 7-ig a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. A múlt heti megnyitón felléptek Major László tanítványai, Dobra Beáta és Hajdó Amanda, a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola XI. osztályos oboa szakos tanulói. A tárlat anyagát Veres Péter muzeológus ismerteti. Az a több éve tartó kiállítássorozat, melynek célja bemutatkozási, kiállítási lehetőséget biztosítani fiatal képzőművészeknek, egy olyan állomásához érkezett, ahol egy vendéget köszönthettek az udvarhelyi tárlatlátogatók Gujuman Uliana személyében. A jelenleg Zetelakán élő művésznő alkotásaival gyakran találkozhattunk kiállításokon mind Székelyudvarhelyen, mind Csíkszeredában. Festészetének, művészetének kvalitását többek között az is bizonyítja, hogy az egyre aktívabb és tevékenyebb, laza csoportosulásba szerveződő fiatal udvarhelyi képzőművészek az évek során megismerték, elismerték munkásságát és körükbe fogadták a Moldovai Köztársaságból származó festőnőt. Az első impulzusok, amelyek a művészet irányába térítették életútjának fonalát, középiskolás éveiben érték. Mindez abban az Orhei nevű moldovai kisvárosban történt, amely a XV. században Őrhely vagy Várhely néven Dnyeszterfehérvár, Csöbörcsök és más várakkal együtt a Hunyadi János által fenntartott és kiépített végvárrendszer része volt, nagyszámú magyar katonai és civil népességgel. Annak ellenére, hogy a középiskolában szinte az utolsó pillanatig történésznek készült, a 2009-es moldáviai események beleszóltak a pályaválasztás folyamatába. A kisinyovi kommunista kormány bukását követő feszült légkör hatására úgy döntött, hogy Romániában folytatja tanulmányait. Életében ekkor gyakorlatilag 180 fokos fordulat következett be, ugyanis az addig dédelgetett történészi ambíciókat a képzőművészet iránti lelkesedés, vonzalom írta felül. Egy elnyert tanulmányi ösztöndíjnak köszönhetően megkezdhette és be is fejezhette felsőfokú képzőművészeti tanulmányait Romániában. Az alapképzést és a mesteri fokozatot a Temesvári Nyugati Tudományegyetem képzőművészet szakán szerezte, illetve védte meg. Többek között Dan Toma és Claudiu Toma tanárok voltak azok, akik döntő módon hatással voltak művészetének fejlődésére és kialakulására a Temesváron eltöltött 5 év alatt. Alkotásainak zöme a természetábrázoló festészet tendenciáit követi. „Fátyolosan” realista ábrázolásmódjának és filozofikus témaválasztásának köszönhető az, hogy festményei szemlélődő, elmélkedő, nyugodt és romantikus hangulatok lenyomataiként kelnek életre. Színvilágát a földszínek közepesen sötét és finoman telített vörös, barna, narancs, olykor-olykor a sárgászöld nyers, meleg színei határozzák meg. Esetenként e színek intenzitását a ködös szürkék vagy a hideg kékek árnyalataiban megjelenő felületek döntően befolyásolják. Nagyméretű festményeinek szerkezete klasszikus normákat követ, míg kis képei a természetből kiragadott részletekre közelítenek rá, nagyítják fel azokat, érdekes színű és formájú struktúrákat tárva elénk. Gujuman festményeinek állandó „vendége” egy plüss róka, melynek a képeken elfoglalt helye és a neki szánt szerep sosem ugyanaz. Kezdetben ez a bábu mint az elmúlt gyermekkor tanúja volt jelen a vásznakon. Az idők során a játék róka, „gesztusainak”, „testbeszédének”, „környezetének”, a festményeken elfoglalt helyének köszönhetően emberi tulajdonságokkal felruházott lénnyé alakult át, a ma emberének allegóriája lett. „Jelenléte” a festményeken, a barokk és a romantika festői által sok esetben megfestett staffázs-alakokra is utal. Általában a staffázs-alakok elhelyezése egy-egy festményen az ábrázolás élénkítésére, a kép mélységének jobb érzékeltetésére szolgált, szolgál. Gujuman „D’après C. D. Friedrich” című festményén a háttal álló plüss róka tekint le a zord tájra. E kép láttán a néző úgy érzi, mintha ő is belépett volna a festménybe, mert ő is ugyanazt a tájat szemléli, mint a staffázs-alak, esetünkben a plüss róka. A festőnő Caspar David Friedrich interpretációjával, nemcsak egy szakmai kihívásnak tett eleget azzal, hogy sajátos technikájával megfestette ezt a képet, hanem egyben tiszteleg is a német romantikus festészet óriása előtt, akinek művészete a köztudatban csak az elmúlt évtizedekben került vissza az őt megillető helyre. Íratlan szabálynak számít a néprajztudományban az, hogy ha egy települést meg akarsz ismerni, tanulmányozni szeretnéd azt mindenféle szempontból, akkor ne felejtsd el megkérdezni a szomszéd faluban, városban élőket arról, hogy mit tartanak az adott helységről és az ott élő emberekről. Ebből a szempontból is érdekes számunkra Gujuman festészete. Festményei által megtudhatjuk, hogy egy messziről jött, beavatatlan, kívülálló számára, ezen a vidéken mi az, ami számára érdekesnek, különlegesnek, meglepőnek vagy megragadónak számít. Olyan részletekkel, színekkel, formákkal, tájakkal, „hangulatokkal” találkozunk festményein, amelyekre mi itteniek már oda se figyelünk, észre sem vesszük, mert annyira a mindennapjaink részévé váltak. Ezért ezek a képek az itteni embernek, az esztétikai élményeken túl, a felfedezés örömét is nyújtják. Gujuman olajfestményeinek finom árnyalatú színvilága a réteges festésmód eredménye. Ez egy olyan színképzési eljárás, melynek során a festékszínek rétegenként kerülnek egymásra és a színrétegek erősebb, vagy gyengébb fényáteresztő tulajdonsága révén születik meg az a végső, új szín, amit a festményen látunk. Ez a réteges festésmód – vallja Gujuman – annyira összetett és izgalmas folyamat, hogy alkalmazása mindenkor új kihívást, új megmérettetést és új fejlődési lehetőséget jelent számára. Gujuman tehetségével, szorgalmával, kitartó munkájával és a mesterség iránt érzett alázatával teremtette meg azt a világot, amit festményein elénk tár. Goethe szerint: „A színek a fény tettei, tettei és szenvedései”. Ösztönösen vagy tudatosan a festőnő alkotásai is ennek a líraian megfogalmazott alaptételnek a szellemében születtek. Gujuman Uliana művészetének alakulására oda kell figyelni, szemmel kell tartani, mert mindannyiunk örömére, elégedettségére és gyönyörűségére még számos kellemesen izgalmas meglepetést tartogat.